Hirdetés
. Hirdetés

Leader Of The Year: megválasztották az év üzleti példaképeit

|

Kellett egy hiteles díj, amely a legkiemelkedőbb cégvezetőket inspiráló példaként ismeri el a hazai vállalkozók előtt.

Hirdetés

A nyolcadik Bizalom Gálán hét kategóriában osztottak ki sikeres cégvezetőknek elismerést, míg az üzleti példaképnek járó Leader Of The Year trófeát Juhász Attila kapta.

"A Leader of the Year győztesei nem megélik, hanem megalkotják a jövőt."

Ezt hirdeti a Bizalom Klub legfontosabb üzeneteként, amit Gangel Péter, a díjátadó szervezője a köszöntőjében azzal egészített ki, hogy az eredmény önmagában kevés: a szív is kell hozzá, ami egy sikeres cégvezetőből nem hiányozhat.

Végül hatalmas taps és ünneplés közepette hét kategória győztesét hívták fel a színpadra. Szinte mindenki hangsúlyozta, hogy a siker nem egy emberé, hanem a csapatáé is. Egyikük azt mondta: "Hiába vagy a világ legjobb karmestere, ha nincs mögötted zenekar, abból nem lesz zene."

A végén egy nyolcadik díjat is átadtak, amit a héttagú zsűri annak az üzleti példaképnek ítélt oda, aki nemcsak a szakmai teljesítményével, de emberi hozzáállásával is a legalkalmasabbnak bizonyult.

Hirdetés

A díjazottak névsora:

  • Az Év fiatal cégvezetője: Horváth Domonkos, Greenformatics Solutions Kft.
  • Év Női Cégvezetője: Ruff Gabriella, Karrier Hungária Kft.
  • Digitalizációs különdíj: Páva Bernadett cégvezető, Innofaber Kft.
  • Mikrovállalat: Tóth-Czere Péter cégvezető, Coffeebreak Consulting Kft.
  • Kisvállalat: Bodrogközi László cégvezető, Neuron Szoftver Számítástechnikai Kft.
  • Középvállalat: Keleti József cégvezető, Ingatlan.com zRt.
  • Nagyvállalat: Piros Attila cégvezető, Saint-Gobain Hungary Kft.
  • Leader Of The Year nyertese: Juhász Attila cégvezető, Újház - Piramis Építőház Kft.

Juhász Attiláról érdemes tudni, hogy az elmúlt 26 év alatt több mint 100 szakmai díjat kapott, és a Magyar Ezüst Érdemkeresztet is átvehette Áder János korábbi köztársasági elnöktől. Az üzleti példaképnek választott cégvezető kétszer is teljesítette az Ironman versenyt, amelynek során az indulók 3,8 kilométert úsznak, 180 kilométert bicikliznek és 42 kilométert futnak.

"Csillogó szemmel álltam a színpadon - és bár sokszor beszélek emberek előtt -, bizony ezúttal nehezen találtam a szavakat" - nyilatkozta Juhász Attila, a Lear of the Year díj nyertese. "Ez a díj a visszaigazolása annak, hogy amit vezetőként képviselek, az jó."

Az Év Női Cégvezetője díjjal elismert Ruff Gabriella még a gála végén is nehezen hitte el, hogy ő kapta meg a rangos elismerést:

"A cég vezetése mellett komoly kihívást jelent a klasszikus női szerepekben való helytállás. Három gyereket nevelek, háztartást vezetek. Életem egyik legjobb döntése volt, hogy a vállalkozói lét mellett tettem le a voksom. Hétfőn van a céges karácsonyi ünnepségünk, ott mondom el a kollégáimnak, hogy hoztam nekik egy ajándékot. Hiszen ez a siker leginkább róluk szól."

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.