Hirdetés
. Hirdetés

Libikóka a PC-piacon

|

Bár a hazai PC-piac négyötödét a lakossági szegmens adja, így teljesítménye nem egy-egy kormányzati projekt megvalósulásán vagy elmaradásán múlik, mégis nagy volatilitást mutatott az elmúlt két évben. A magyarázat a méret lehet.

Hirdetés

Elsősorban az asztali PC-eladások 18 százalékos növekedésének volt köszönhető az International Data Corporation (IDC) szerint, hogy a magyar PC-piac 2013-ban 3,6 százalékkal bővült, miután a laptop-eladások abban az évben 2 százalékkal csökkentek. Mindennek hátterében akkor a kormányzati beszerzések álltak, az önkormányzatok ugyanis nagyobb számban kaptak új asztali gépeket.

Hirdetés

– Tavaly az előzetes várakozásokat is felülmúló mértékben, 11 százalékkal bővült a hazai PC-piac – mondta Bagi Bence, az IDC Hungary elemzője. – A két évvel korábbi felállás azonban az ellentétébe fordult, 2014-ben az asztali gépek szegmensében az eladások 12 százalékkal csökkentek, míg a laptop-értékesítések 19,6 százalékkal nőttek. Összesen 596 346 darab PC talált gazdára az elmúlt évben Magyarországon, ebből 123 304 darab asztali, 473 042 hordozható gép volt.

Laptop-rajongó lakosság
A desktopok esetében alapvetően egy hanyatló piacról beszélünk, a két évvel ezelőtti fellángolás inkább kivétel, amely ezt a szabályt erősíti, tette hozzá az elemző. A szegmenst a Windows XP-alapú gépek cseréje sem tudta megmenteni, ennek hatása a második negyedév múltán egyáltalán nem érződött a piacon.

– Magyarországon a PC-piac mintegy 80 százalékát a lakossági szegmens adja, és a fogyasztók tavaly ismét aktívabbnak bizonyultak a laptop-vásárlásokat tekintve – mondta Bagi Bence. – Tapasztaljuk, hogy sokan közülük visszatérnek a tabletektől az olcsóbb laptopokhoz. Kedvezően hatott a szegmens teljesítményére, hogy sok nagyvállalat 2014-ben újította meg klienskörnyezetét, és kormányzati oldalon is voltak olyan, uniós támogatással megvalósuló beszerzések, illetve kezdeményezések, mint például a Digitális Otthon Projekt, amely szintén számos felhasználó kezébe adott laptopot, elsősorban az olcsóbb árkategóriából.
Szemet szúr ez a volatilitás egy olyan piacon, amelyet nem a kormányzati, hanem a lakossági szegmens határoz meg. Az elemző szerint ez részben a hazai PC-piac kis méretével magyarázható: míg mi tavaly közel 600 ezer személyi számítógépet vásároltunk, addig a cseheknél negyedévente gazdára talál ekkora mennyiség. Kicsi piacon a kisebb befolyásoló tényezők hatása is felerősödik.

 

– Bár nem beszélhetünk nagy tömegeket érintő jelenségről, a számok alakulása jól mutatja, hogy a piac milyen érzékenyen reagál, ha a fogyasztók érdeklődése más termékkategória felé fordul – mondta Bagi Bence. – A múlt év utolsó negyedében az akciózó laptopgyártók vásárlókat tudtak visszacsábítani magukhoz. Közöttük minden bizonnyal akadtak olyanok is, akik kiábrándultak a tabletekből.

Tableteken túl
Piaci jelentéseiben az IDC a tabletek közé sorolja a hibrid gépeket is, amelyekből a szállítók összességében még mindig keveset adnak el Magyarországon, de ez a szám folyamatosan nő. A szállítók mezőnyét ebben a kategóriában 2014-ben is az Asus vezette, a második helyre viszont feljött az Acer, majd a HP, a Microsoft és a Lenovo következett. A PC-piac egészét tekintve a szállítói rangsor tavaly sem változott, Lenovo, HP, Dell, Asus, Acer maradt a felállás.

– Tabletekből és hibridekből összesen 422 857 darabot értékesítettek 2014-ben Magyarországon – mondta Bagi Bence. – Éves szinten ez 5,6 százalékos csökkenésnek felel meg, amit idén a piac még kifejezettebb, 7-10 százalékos szűkülése követhet. Ebben részben közrejátszik, hogy a felhasználók tapasztalatból is tudják, milyen feladatokra nem alkalmasak a tabletek. De sokkal inkább arról van szó, hogy a termékkategória már nem bír az újdonság erejével, mára beért, aki tabletre vágyott, mostanra már alighanem vett is, és ha elégedett, kitart mellette, míg a csalódottak elpártolnak. Nem csupán a magyar piacon van ez így, a világ viszonylag gyorsan túljutott a felfokozott lelkesedés szakaszán, ami persze nem jelenti azt, hogy az emberek hátat fordítanak a tableteknek, de az új modellek megjelenésekor már nem rohannak a boltba vagy webshopba vásárolni.

A korábbi évekhez képest viszont sokat változott a tabletszállítók magyarországi élmezőnye. Tavaly már Asus, Apple, Samsung, Lenovo és Wayteq volt a felállás, ami azt mutatja, hogy a nagy gyártók eredménnyel szálltak be az árversenybe.

– Idén a hazai PC-piac összességében 10 százalék körüli ütemben nőhet, amit a lakosság vásárlóerejének várható, további stabilizálódása mellett a tervezett kormányzati beruházások is valószínűsítenek – mondta Bagi Bence. – Bár az év vége felé megjelenő Windows 10 fogadtatása feltehetőleg jobb lesz, mint a 8-as és a 8.1-es verzióé, miután a felhasználók által hiányolt funkciók visszakerülnek bele, ráadásul meglévő licencre ingyenes lesz, az csak a Microsoft megítélését javíthatja majd, a PC-eladásokra aligha lesz hatással.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.