Hirdetés
. Hirdetés

Már pályázható az InnoMax Díj

|

Újabb forrásokhoz juthatnak két kategóriában a nonprofit szervezetek és a kistelepülések.

Hirdetés

Az Invitech idén is meghirdeti az ország egyik legnépszerűbb innovációs seregszemléjét. Az InnoMax Díj célja, hogy az infokommunikáció gyorsan változó világában születő új technológiák minél szélesebb körben terjedhessenek el. Az idei kiírás fókuszában a nonprofit szervezetek innovatív törekvéseinek támogatása áll. Emellett az Invitech egy új kategóriát hirdet meg kistelepülések számára, melyre tavasztól lehet pályázni.

Az infokommunikációs megoldásszállító 2018-ban immár kilencedik alkalommal írja ki a pályázatot. Az alapítás óta közel 700 pályamű érkezett, és összesen 86 projektötletet részesített díjban a zsűri. Nyert már el támogatást a gyalogos közlekedést segítő digitális térkép, az orvosi kezelések utáni otthoni ápoláshoz hasznos applikáció, de a hátrányos helyzetű településeken élők oktatását támogató megoldás is. A civil kategóriában a pályázatokat a fenntarthatóság, az oktatás-nevelés, az egészségügy és az esélyegyenlőség-felzárkóztatás témákban várják 2019. január 11-ig. A kiírás az Invitech honlapján érhető el.

Hirdetés

"Az InnoMax lépést tart az infokommunikáció folyamatos fejlődésével. Felismerve, hogy a korszerű eszközök és a naprakész tudás átadása elsősorban a nonprofit szervezetek esetében jelenthet komoly előrelépést, az idei évben kiírt kategóriában a civil szféra szereplőire koncentrálunk. Várjuk a nonprofit szervezetek innovatív projektötleteit, amelyeket ezúttal is szakértő zsűri bírál majd el" - fogalmazott David Blunck, az Invitech vezérigazgatója.

A legjobb pályaművek kiválasztását közönségszavazás is segíti majd. A tavalyi évben közel száz nevezés érkezett és volt pályázó, aki 2 millió forint összegű támogatást kapott fejlesztéseihez. Az Invitech a pénzügyi támogatás mellett a szakmai konzultáció lehetőségét is felajánlja a nyerteseknek. A pályáztatás során a társaság idén is, immár negyedik alkalommal működik együtt a Magyar Adományozói Fórummal (MAF). A tevékenységét idén megújító MAF az egyik legjelentősebb hazai szakértő szervezet a vállalati társadalmi befektetések területén.

David Blunck, az Invitech vezérigazgatója

Az Invitech 2019 tavaszán egy külön kategóriát is meghirdet, "Okosfalu programjának" pozitív tapasztalataira építve. Az új kategóriába a kistelepülések fejlesztési elképzeléseit várja a társaság. A díjjal az adott közösségen belül az információcserét segítő, a falvak lakosságmegtartó képességét javító, az ottlakókat és a helyi vállalkozásokat szolgáló fejlesztésekkel lehet pályázni. Az Invitech ebben a kategóriában is a terület elismert szakértőivel működik együtt: a kiírás kapcsolódik a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) által évente kiírt "Legjobb Önkormányzati Gyakorlatok" pályázatához. Az Invitech "Okosfalu díja" hatékonyan segítheti a kistelepülések digitális felzárkóztatását.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.