Hirdetés
. Hirdetés

Marissa Mayerrel olcsó randizni

|

Csak kilencvenezer dollárt kellett fizetnie annak a szerencsésnek, aki együtt ebédel majd a Yahoo-vezérrel.

Hirdetés

Egy jótékonysági akció keretében kilencvenezer dollárt fizetett egy ismeretlen azért, hogy elkölthessen egy ebédet Marissa Mayerrel, a Yahoo főnökével.

 

Az összeg négyszerese annak, amit a szervezők korábban vártak, de töredéke annak, amit egy korábbi aukció keretében az Apple-t vezető Tim Cookkal való kávézás lehetőségéért fizetett valaki: 610 ezer dollárt. Egy Warren Buffett sztárbefektetővel elkölthető ebédért pedig egymillió dollárt is kiadott egy licitáló.

Színészek, énekesek és egyéb ismert személyek mellett az utóbbi időkben a menedzserek is a jó ügyek szolgálatába álltak. A Charitybuzz nevű portál és Marissa Mayer aukciójának bevétele egy Palo Alto-i iskolához kerül, amely a szegény sorból származó gyerekek egyetemre jutását tűzte ki zászlajára.

Az aukció nyertese az egy órásra tervezett ebédet a szilíciumvölgyi Sunnyvale-ben lévő Yahoo-központban költheti el Mayerrel. Egyedül kell érkeznie, és egy közös fotót készíthet, a találkozó előtt pedig természetesen biztonsági ellenőrzésen kell átesnie.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.