Hirdetés
. Hirdetés

Még mindig tiltólistán a Huawei

|

Májusban került fel ide a kínai gyártó, most pedig nagy a bizonytalanság azzal kapcsolatban, hogy pontosan mit jelentenek a Trump amerikai elnök által bejelentett enyhítések.

Hirdetés

Úgy tűnik, Washingtonban nem hallották Trump oszakai beszédét, mert a Reuters értesülései szerint egy vezető amerikai kormányzati tisztségviselő azt mondta a Kereskedelmi Minisztérium előírásokat betartató személyzetének, hogy a Huawei-t továbbra is feketelistás cégként kell kezelni.

Donald Trump szombaton azzal lepte meg a világot, hogy bejelentette: megígérte a kínai elnöknek, hogy engedélyezi az amerikai cégek számára a Huawei-jel való kereskedést. Trump döntését üdvözölték az amerikai lapkagyártók, amelyeknek fontos ügyfele a világ második legnagyobb okostelefon-gyártója.

Hirdetés

Ugyanakkor Trump bejelentése zavart is okozott az iparági szereplők és a kormányzati tisztségviselők körében, mivel senki sem tudja pontosan, hogy milyen területekre vonatkozik a szankciók beígért enyhítése.

Egy, a Reuters birtokába jutott emailben John Sonderman, az Egyesült Államok Kereskedelmi Minisztériuma exportengedélyezési osztályának igazgatóhelyettese azt tisztázza az előírások betartásáért felelős stáb számára, hogy miként kezeljék a Huawei-nek eladni szándékozó cégek kérelmeit.

A levél szerint minden ilyen kérelmet érdemben kell megvizsgálni, és hangsúlyozni kell, hogy a kínai vállalat a kereskedelmi tiltólistán van, ennek megfelelően az erre vonatkozó szabályozás alapján kell értékelni a kérelmeket. Az elutasítás vélelme szigorú felülvizsgálatot igényel, és a legtöbb felülvizsgált licenc nem engedélyezett.

A Huawei elleni szankciók enyhítése kapcsán a kínai vállalat alapítója és vezérigazgatója, Ren Zhengfei úgy nyilatkozott, hogy az "jó döntés az amerikai cégek számára".

"A Huawei továbbra is vásárolni kíván termékeket amerikai vállalatoktól, de ennek nincs nagy hatása arra, amit jelenleg csinálunk. Mi a saját tevékenységeinkre összpontosítunk" - írta egy emailben a Huawei szóvivője.

Egy meg nem nevezett informátor szerint az email az egyetlen útmutatás, amit a hivatalnokok eddig kaptak Trump meglepetést okozó szombati bejelentése óta. Egyelőre nem világos, kapnak-e a kérelmeket elbírálók újabb iránymutatást, és ez hogyan befolyásolja majd a kereskedelmi engedélyek kiadását.

Mindenesetre a Fehér Ház kereskedelmi tanácsadója, Peter Navarro azt mondta, hogy a kormány engedélyezni fogja "alacsonyabb technikai színvonalú", a nemzetbiztonságot nem veszélyeztető lapkák eladását a Huawei-nek.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.