Hirdetés
. Hirdetés

Michael Dell bízik a Sonyban

|

Annak ellenére, hogy a Dell a Sonynak köszönheti minden idők legnagyobb akkumulátor-visszahívási akcióját, a cég nem fordul el beszállítójától.

Hirdetés

Michael Dell, a vállalat alapítója és jelenlegi vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy nem vonja meg bizalmát a Sonytól. Mint ismeretes, a cég bejelentette, hogy az amerikai Fogyasztói Termék Biztonsági Bizottsággal (U. S. Consumer Product Safety Commission) és más szabályozó szervezetekkel egyetértésben visszahívja azt a körülbelül 4.1 millió lítium-ionos akkumulátorát, melyeket a Sony gyártott a Dell részére. Az akkumulátorok ugyanis bizonyos feltételek mellett túlmelegedhetnek, és tüzet okozhatnak.

"A Sony mindig arról volt nevezetes, hogy nagy hangsúlyt fektet a biztonságra. A felmerült probléma teljes mértékben eseti jellegű volt, és semmiképpen sem számítunk megismétlődésére. Abban is biztosak vagyunk, hogy a Sony biztonsági követelményei a jövőben tovább szigorodnak majd" - fogalmazott némi éllel Michael Dell, aki Hong Kongban az Általános Kereskedelmi Kamara vendégelőadójaként beszélt az ügyről.

Magyarországon a kérdéses akkumulátorok cseréjét a HUMANsoft Kft. felügyeli. A cég arra kéri az érintetteket, hogy a megfelelő oldalon az akkumulátoron található azonosítószám segítségével ellenőrizzék, gépükben hibás tápegység található-e. Ha igen, az akkumulátor hibáját a akkumulator@humansoft.hu címre küldött levélben szíveskedjenek jelezni. Az emailben a következő adatokra van szükség (melyek nélkül a cserét nem bonyolítják le):

- cégnév
- kapcsolattartó
- a notebook típusa
- a notebook gyári száma
- az akkumulátor azonosítója

A HUMANsoft a megadott adatok alapján megrendeli a csereakkumulátort a Delltől. Az akkumulátor megérkezése után a cég értesítést küld, és a hibás akkumulátor ellenében átadja az újat. Jelenleg az akkumulátorcsere várható átfutási ideje minimum 20 munkanap.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.