Hirdetés
. Hirdetés

Mozgásban Barcelonában

|

Szolid tempóban nő majd a mobil-előfizetők és az okostelefon-felhasználók száma az évtized végéig, az iparágat azonban már a dolgok internete tartja lázban. Lendületes bővülésben bíznak a mobil-ökoszisztéma szereplői, de hogy a várakozások beteljesüljenek, ahhoz az olyan öreg harcosoknak is meg kell újulniuk, mint a SIM kártyák.

Hirdetés

További egymilliárd fővel fog bővülni a mobil-előfizetők tábora a GSMA jelentése (The Mobile Economy: 2015) szerint, amelyet a szervezet az általa rendezett Mobile World Congress konferencián hozott nyilvánosságra Barcelonában. Eszerint az egyéni előfizetők száma – akik fejenként több mobil-előfizetéssel is rendelkezhetnek – a tavalyi 3,6 milliárdról 2020-ra 4,6 milliárdra nő, ami átlagosan évi 4 százalékos bővülést vetít előre. Más szóval az új évtized kezdetére a világ lakosságának közel 60 százaléka mobil-előfizető lesz, míg ez az arány 2014 végén 50 százalékon állt. Európa, tegyük hozzá, azon régiók közé tartozik, amelyekben ez a szám messze túlszárnyalja a globális átlagot, földrészünkön már tavaly is a lakosság mintegy 80 százaléka használta a mobil távközlési szolgáltatásokat.

Hirdetés

Barcelona idén tizedik alkalommal adott otthont a mobil-iparág legnagyobb szakmai kiállításának számító MWC-nek, amely március első napjaiban több mint 1900 kiállítót és 86 ezer látogatót vonzott a katalán városba.

A gazdaság sarokköve
A GSMA tanulmánya szerint gyors migráció zajlik a 3G/4G hálózatok, a széles sávú mobilinternet és az okostelefonok irányába, ami az adatszolgáltatások és az alkalmazásfejlesztés lendületes fejlődését hajtja, így a mobil-ökoszisztéma egyre nagyobb mértékben járul hozzá a világgazdaság fejlődéséhez.

Tavaly 7,1 milliárd SIM kártya kapcsolódott a mobil távközlési hálózatokra (az M2M-típusú kapcsolatok nélkül), de ez a szám 2020-ra el fogja érni a 9 milliárdot, ami azt jelenti, hogy ebben az időszakban egy mobil-előfizetőhöz átlagosan 1,8 darab SIM kártya fog tartozni. A mobil távközlési hálózatokat használó M2M-kapcsolatok – beépített SIM kártyán keresztül kommunikáló gépek, eszközök vagy dolgok – száma ugyancsak eléri majd az 1 milliárdot az évtized végére.

Ebben az időszakban a mobil széles sávú SIM kapcsolatok aránya a tavalyi 40 százalékról 70 százalék közelébe fog nőni, miután a felhasználók mind nagyobb számban fordulnak a 2G felől a 3G/4G típusú hálózatok és eszközök felé. Tavaly például a SIM kártyák 37 százaléka került okostelefonokba, míg ez az arány 2020-ban már 65 százalék lesz.

A fejlett országokban az okostelefonok elterjedtsége már most megközelíti a 60 százalékot, az európai országok átlagát mutató 51 százalék és az észak-amerikai 70 százalék között mozog. Részben emiatt, részben a csökkenő áraknak köszönhetően a következő öt évben a fejlődő országokban nőnek majd gyorsabban az okostelefon-eladások, az évtized végéig további 2,9 milliárd okostelefon-kapcsolattal gyarapítva a mobil-ökoszisztémát.

 

Robbanásszerűen nő mindennek hatására a világ mobiladat-forgalma. A Cisco előrejelzése (Visual Networking Index: Global Mobile Data Traffic Forecast Update, 2014–2019) szerint a mobiladat-forgalom 2019-ig évi átlag 57 százalékkal fog bővülni, és abban az évben eléri a havi 24,314 petabájtot, elsősorban a mobileszközökön nézhető videótartalom iránt mutatkozó, mind nagyobb igény következtében.

Hasonló ütemben fejlesztik a távközlési cégek következő generációs mobilhálózataikat. Tavaly mintegy 216 milliárd dollárt ruháztak be ezen a téren, 9 százalékkal többet, mint az azt megelőző évben. A GSMA jelentése szerint a következő generációs mobilhálózat fejlesztését célzó beruházások összértéke az 1,4 billió dollárt is elérheti 2015 és 2020 között.

A mobil-iparág a világgazdaság sarokköve, amelyhez tavaly 3 billió dollárt adott, ami a globális bruttó hazai össztermék 3,8 százalékának felel meg. Az iparág teljesítménye 2020-ra azonban várhatóan 3,9 billió dollárra fog nőni, és eléri a világ GDP-jének 4,2 százalékát. A GSMA jelentése szerint a mobil-iparág 2014-ben 12,8 millió embert foglalkoztatott közvetlenül, és további 11,8 millió munkahelyet támogatott közvetve, összesen 24,6 millió ember megélhetését biztosítva. Ez a tábor a következő évtized kezdetére elérheti a 28,7 millió főt, miután az iparágban 15,3 millióra bővül a munkahelyek száma.

Ha nem számítjuk bele a frekvenciasávok használatáért fizetett díjakat – amelyek tavaly 14 milliárd dollárt hoztak a kormányoknak világszerte –, a mobil-iparág adó és társadalombiztosítás formájában 411 milliárd dollárral gyarapította a költségvetési bevételeket. Ez az összeg 2020-ra 465 milliárd dollárra nőhet.

Spórol az IoT
Ezzel együtt az MWC már elsősorban nem mobil- vagy okostelefonokról szól. A Samsung lekerekített szélű kijelzős, új készüléke, a Galaxy Note Edge nem varázsolta el az elemzőket, akiket inkább az foglalkoztat, hogy a dél-koreai óriás az Apple és a kínai szállítók szorításában elveszíti vezető szerepét. A Gartner adatai szerint 2014 utolsó negyedében az Apple már több (74,83 millió) okostelefont értékesített, mint a Samsung (73,03 millió), amelyet a kínai Lenovo, Huawei és Xiaomi követett az öt legnagyobb szállító élmezőnyében – bár a tavalyi év egészét még mindig a Samsung vezeti 307,59 millió okostelefonnal.

Kiosztották a kiállításon a legjobb okostelefonnak (Apple iPhone6 és LG G3, olcsó kategóriában Motorola Moto E) és tabletnek (Microsoft Surface Pro 3) járó díjakat is, de az elismerések túlnyomó többsége a hálózati és a szoftverfejlesztés eredményeit, a kiterjedt mobil-ökoszisztémát méltatta. Ami az eszközöket illeti, a legnagyobb feltűnést a viselhető technológia keltette, jelezve, hogy az iparágat a dolgok internete foglalkoztatja.

A GSMA ebben a témában is tanulmánnyal készült (The Impact of the Internet of Things: The Connected Home), amely azt vizsgálta, hogy a hálózatba kapcsolt otthonok, járművek, készülékek és dolgok miként formálják át mindennapjainkat. Az alapul szolgáló felmérés során a KRC Research az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban, Japánban és Németországban összesen kétezer, a technológia iránt érdeklődő fogyasztót kérdezett a dolgok internetéről.

Mint kiderült, a válaszadók közül nagyjából minden negyedik már használ valamilyen, internetre csatlakozó eszközt – a PC-n, okostelefonon, tableten és okostévén felül. A válaszadók 28 százaléka okos mérőórával rendelkezik, ebbe a kategóriába tartozó lakásbiztonsági vagy -világítási rendszerről, illetve egészségmonitorozó eszközről pedig a megkérdezettek egyaránt 23-23 százaléka nyilatkozott.

Bár az IoT sokak fülében még meglehetősen futurisztikus hívószóként cseng, ezek a számok azt bizonyítják, hogy a fejlett országokban a lakosság bizonyos csoportjának életére már ma is érezhetően kihat, méghozzá a jelekből ítélve kedvezően. A válaszadók 89 százaléka ugyanis azt mondta, szeretné, ha a jövőben az otthonában található összes készülék az internetre csatlakozna, az említett eszközökön felül a gépkocsit, a mosógépet, a hűtőszekrényt és a konyhai tűzhelyet, az okosórát, valamint az idős családtagokat monitorozó eszközöket is beleértve.

Rávilágított a felmérés arra is, hogy a fogyasztók egyik legnagyobb elvárása az IoT-vel kapcsolatban a megtakarítás lehetősége. A válaszadók 70 százaléka szerint az okos mérőórák legnagyobb előnye, hogy segítségükkel optimalizálhatók a háztartás energiaköltségei. A hálózatba kapcsolt autóval még nem rendelkező megkérdezettek 85 százaléka legközelebb ilyen járművet vásárolna, ha azzal – a vezetési gyakorlat naplózása által – legalább 30 százalékot megtakaríthatna a kötelező biztosítás díjából. A hálózatba kapcsolt autók tulajdonosai elmondásuk szerint havi hat órát takarítanak meg a valós idejű információknak köszönhetően, amelyek alapján elkerülik a közlekedési dugókat. Az IoT mellett szóló nyomós érvként jelent meg a válaszokban ez a körülmény, miként az otthonok és a járművek hathatósabb (fizikai) védelme is.

Sokat várnak a fogyasztók a dolgok internetétől az életminőség javítása terén is. A fizikai aktivitást és az életfunkciókat monitorozó, hálózatra kapcsolt fitnesz, illetve egészségügyi eszközzel rendelkező válaszadók 83 százaléka mondta, hogy annak segítségével javítani tudott életmódján és közérzetén. Az ilyen eszközzel nem rendelkező megkérdezettek 25 százaléka is azt mondta, venne egyet, ha azzal 10 százalékkal több kalóriát égethetne el edzései során. A beteg vagy idős hozzátartozók távoli monitorozásának lehetőségét különösen nagyra értékelték az IoT-felmérés résztvevői, 86 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy érdekelné egy ilyen megoldás.

SIM-evolúció
Szükséges azonban a SIM kártyákat továbbfejleszteni annak érdekében, hogy a jövőben a lakossági és az M2M-piacon is egyaránt megállják a helyüket, mutatott rá a GSMA az MWC konferencián. A kártyák szerepe a továbbiakban is az lesz, hogy azonosítható, tanúsított és biztonságos hozzáférést adjanak a távközlési vállalatok mobilhálózataihoz. Az utóbbi időben azonban egyes tabletekben és M2M-kommunikációra szánt eszközökben alternatív SIM-megoldások is megjelentek, amelyek eltérnek a mobiloperátor által kibocsátott kártya hagyományos modelljétől.

Az alternatív megoldások két fő jellemzője, hogy az eszköz beágyazott, nem eltávolítható SIM kártyát tartalmaz, amely a távoli létrehozás (remote provisioning) funkción keresztül egy vagy több mobiloperátor profiljával frissíthető. Az M2M-piac támogatására a GSMA elkészítette a beágyazott SIM kártya specifikációját, amelyet már közel 30 mobiloperátor alkalmaz hálózatában.

Idei konferenciáján a GSMA bejelentette, hogy a távközlési cégekkel, az eszközgyártókkal és a SIM kártyák szállítóival olyan specifikáción dolgozik, amely a lakossági eszközökben is szabványosítaná a távoli létrehozás funkcióját. A GSMA Consumer Remote SIM Provisioning néven indított program első eredményei idén, a harmadik negyedévben várhatók, a végleges specifikáció 2016-ra készülhet el.

Hozzátette azonban a szervezet azt is, hogy az alternatív SIM-megoldások eltérő mértékben és eltérő időpontban érintik majd a mobiloperátorokat, az egyes piacokat és felhasználói csoportokat, évekbe fog telni, mire az új technológia széles körben elterjed. Sem a beágyazott SIM kártya, sem a távoli létrehozás funkciója nem teszi szoftveressé a kártyát, a hardver fizikai jelenléte továbbra is a biztonság nélkülözhetetlen rétegét fogja adni a mobilhálózatok eléréséhez – ember és gép számára egyaránt.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.