Hirdetés
. Hirdetés

Muníció innovációhoz

|

Újítóerejüket és hatékonyságukat fokoznák leginkább a vállalatok digitális átalakulásukkal, amire költeni is készek, derült ki az IDC európai felméréséből. A felhőalapú és a mesterséges intelligenciára épülő megoldások térhódítását azonban több tényező is hátráltatja.

Hirdetés

A vállalatok többsége ma már szembesül a digitalizáció hatására átalakuló piacok kihívásaival. Hogy feltérképezze, milyen fejlesztésekkel válaszolnának a változásokra, az International Data Corporation (IDC) a következő öt év üzleti céljaikról kérdezte a döntéshozókat. A négyszáz vezető válaszait összegző tanulmány (Cloud and Artificial Intelligence Percepcions Survey, 2018) szerint az európai vállalatok innovatív termékekkel és szolgáltatásokkal lépnének piacra, amelyekben hangsúlyosabban jelennek meg a digitális technológiák, és ennek érdekében a kutatás-fejlesztés terén növelnék beruházásaikat. A megkérdezettek emellett a marketing és a munkavégzés hatékonyságának növelését is a legfontosabb üzleti céljaik közé sorolták.

- Tisztában vannak a döntéshozók azzal is, hogy az említett célok elérése érdekében stratégiai beruházásokat kell végrehajtaniuk, és a jelenleginél nagyobb mértékben építeniük a digitális platformokra - mondta Bakk József, az IDC Hungary vezető elemzője. - A válaszok alapján a vállalatok üzleti tevékenységét ma még csak 48 százalékban támogatja digitális infrastruktúra, bár az arány a tíz évnél fiatalabb szervezetek körében már most is eléri az 52 százalékot. Öt év távlatában azonban további jelentős, legalább 10 százalékpontos növekedést terveznek a vezetők ezen a téren. A megkérdezettek 44 százaléka mondta, hogy vállalatánál az IT-beruházások tervezésekor a legfontosabb szempont a digitális átalakulás támogatása.

Hirdetés

Automatizált felhők
A digitális platformok térhódítását azonban valamelyest hátráltatja, hogy a döntéshozók aggódnak az adatbiztonság, az integráció nehézségei, a hibrid és többfelhős környezetek felügyelete, a hálózati teljesítmény és persze a költségvetés korlátai miatt, továbbá sokuk lát kihívást az alkalmazások migrálásában, az örökölt rendszerek modernizálásában vagy kiváltásában, valamint a kellő kapacitás és kompetenciák hiányában is.

- Új keletűnek azonban aligha mondhatók ezek az aggodalmak, így napjainkban sem gátolják meg a vállalatokat abban, hogy üzleti céljaik elérése végett hibrid informatikai környezetekre, mesterséges intelligenciával (AI) bíró alkalmazásokra és automatizált folyamatokra építsenek - mondta Bakk József. - A jövő infrastruktúrája integrált és automatizált, ezért hatékony és nagy teljesítményű lesz, amiben az AI kulcsszerepet fog játszani.

Az IDC előrejelzése szerint a digitálisan átalakuló vállalatok 2022-ig világszinten közel 65 milliárd dollárt költenek majd hibrid felhőszolgáltatásokra az adatvédelem, az integráció, a felügyelet, a kiberbiztonság és a törvényi megfelelés terén. Abban az évben már a szervezetek több mint 80 százaléka a nyilvános felhőt fogja előnyben részesíteni, amikor új technológiák és folyamatok bevezetésére készül.

Meg kell küzdeniük a vállalatoknak a digitalizációval járó adatáradattal is, ezért az IDC arra számít, hogy a 2021-ig terjedő időszakban az NVMe gyorsan kiszorítja majd az adatközpontokból a SCSI-t, mint a külső tárolórendszereket csatlakoztató alaptechnológia, és a vállalatok több mint 5 milliárd dollárt költenek a rá épülő, tisztán flash-alapú tárolómegoldásokra.

- A fordulatot a valós idejű, nagyadat-típusú analitika elterjedése, a mesterséges intelligenciára és gépi tanulásra épülő alkalmazások üzletkritikussá válása magyarázza - mondta Bakk József. - A vállalatoknak ezért meglévő rendszereik frissítésekor tanácsos mérlegelniük, hogy NVMe technológiájú, flash-alapú tarolókra váltsanak, különösen olyan munkaterhelések esetében, amelyek kapacitásigénye kiszámíthatatlan.

Üzemeltető intelligencia
Legnagyobb mértékben az informatikai osztály profitál majd az AI-alapú megoldások bevezetéséből, vélik az IDC felmérésében részt vevő döntéshozók. A legtöbb válaszadó az IT-szervezet mellett az üzemeltetést és a termékfejlesztést nevezte még meg a mesterséges intelligencia fő nyertesei között, és csak utánuk kerültek a listára olyan - az AI-szállítók kommunikációjában előtérbe kerülő - területek, mint a stratégiai tervezés, az ügyfélszolgálat, valamint az értékesítés és a marketing.

- A digitalizáció hatására mind összetettebbé váló, egyre nagyobb adatmennyiséget mozgató, feldolgozó és tároló, kifinomult kiberfenyegetéseknek kitett hibrid IT-környezetek menedzselése olyan feladatokat rak az informatikai osztály vállára, amelyek pusztán emberi erővel nem teljesíthetők - mondta Bakk József. - Már ma is tisztán látják az európai vállalatok, hogy ezen a területen szükséges a mesterséges intelligenciára építve automatizálniuk. A többi terület most még talán kevésbé foglalkoztatja őket ebben az összefüggésben, de ez rövid időn belül változhat. Hazai közép- és nagyvállalatok körében most készítünk felmérést a mesterséges intelligencia jellemző használati eseteiről, a technológiához fűződő tervekről, így hamarosan részletesebb képet alkothatunk az AI magyarországi megítéléséről is.

Világszintű előrejelzésében az IDC egyébként arra számít, hogy az IT-automatizációs és konfiguráció-felügyeleti szoftvermegoldások piacmérete a 2017-ben regisztrált 6,5 milliárd dollárról idén 7,3 milliárd, 2022-re pedig 8,2 milliárd dollárra nő, azaz ebben az időszakban évente átlagosan 5,6 százalékkal fog bővülni.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.