Hirdetés
. Hirdetés

Nagy az informatikushiány hazánkban

|

Magyarországon jelenleg 22 ezer betöltetlen állás várja a szakembereket, mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) digitalizációért felelős helyettes államtitkára.

Hirdetés

Solymár Károly Balázs a II. kerületi Csík Ferenc Általános Iskola és Gimnáziumban 11. évfolyamos diákoknak tartott pályaorientációs előadásában azt hangsúlyozta: az informatikai tudás óriási kincs lehet, arra minden ágazatban, köztük a gépjárműiparban, az egészségügyben és az agráriumban is szükség van.

Hirdetés

Ugyancsak szükség van informatikusokra a közlekedés, a repülés, a logisztika és a honvédelem területén - jelezte a helyettes államtitkár, azt is kiemelve, hogy az ágazatban dolgozók tudására a jövőben egyre inkább igény lesz. Az elsősorban logikus gondolkodást, kreativitást, nyitottságot, csapatban gondolkodást és angol nyelvtudást igénylő hivatás jelenleg a legversenyképesebb fizetést biztosítja Magyarországon. Az átlagkeresetek tekintetében még a bankszektort is megelőzi az informatikusok bérezése - ismertette. Megjegyezte, hogy a legkeresettebbek az alkalmazásfejlesztő és programozó szakemberek, köztük is a Java-fejlesztők.

Solymár Károly Balázs tájékoztatása szerint a kiemelkedő bérezésen kívül kényelmes munkakörnyezet biztosításával is ösztönzik munkavállalóikat az informatikai állásokat kínáló cégek. A pályaválasztás előtt álló tanulókat a helyettes államtitkár arra biztatta, hogy felsőoktatási képzés keretében, lehetőleg mesterdiplomát és akár doktori fokozatot is szerezve tanulják meg a szakmát, majd szólt a szakmai gyakorlat megszerzésnek fontosságáról is.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.