Hirdetés
. Hirdetés

Nem felelt meg az elvárásoknak az Apple

|

Új termékeket, szolgáltatásokat várnak a csalódott befektetők.

Hirdetés

Az Apple soha annyi iPhone okostelefont és iPad tabletet nem adott el a karácsonyi időszakban, mint 2013 utolsó negyedévében, a befektetők összességében mégis csalódást keltőnek ítélték a vállalat hétfő éjjel, a New York-i tőzsdezárás után közölt eredményeit.

Hirdetés

Az Apple részvényei 8 százalékot zuhantak a tőzsdén kívüli elektronikus kereskedésben.

A vállalat 13,07 milliárd dollár - részvényenként 14,5 dollár - profitot ért el 2013 utolsó három hónapjában, lényegében ugyanannyit, mint egy évvel korábban. Az értékesítési árbevétel 6 százalékkal, 57,6 milliárd dollárra nőtt. Mindkét adat megegyezik az elemzői várakozásokkal.

Októbertől december végéig 51 millió iPhone-t és 26 millió iPad-et adtak el. Mindkét adat rekord.

A befektetők elsősorban azért csalódottak, mert hiányolják az új fejlesztéseket. Többet várnak az Apple-től - új termékeket és szolgáltatásokat -, mint pusztán jó értékesítési adatokat. A kaliforniai vállalat menedzsmentje csalódást okozott azzal is, hogy 43 milliárd dolláros árbevételt tűzött ki célul március végéig, ez 3 milliárd dollárral kevesebb, mint amekkorát a piac várt.

 

Az Apple a várakozások szerint idén bemutat egy új terméket, egy internetes okosórát, és régóta vannak olyan találgatások, miszerint előrukkol egy olyan tv-készülékkel, amely ugyanazt a szoftvert fogja használni, mint az iPhone. Szó van egy új, csaknem ötcolos iPhone piacra dobásáról is.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.