Hirdetés
. Hirdetés

PC-piac: a Lenovo leköröz mindenkit

|

A Lenovo-csoport a június 30-ával végződő első pénzügyi negyedévben 8 milliárd dollár árbevételt ért el, ami 35 százalékkal több az előző év azonos időszakához képest. A cég első negyedévi nettó nyeresége pedig 30 százalékkal, 141 millió dollárra nőtt.

Hirdetés

A Lenovo (a cég friss jelentlése szerint) a világ második legnagyobb PC gyártója már 15 százalékos piaci részesedésnél tart. Miközben globálisan a személyi számítógépek értékesítése átlagosan csaknem két százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest, a Lenovo személyiszámítógép-értékesítése az első pénzügyi negyedévben 24,4 százalékkal nőtt az előző évihez képest, így a cég növekedése már folyamatosan a 13-ik negyedéve haladja meg az PC-szektor átlagos növekedési ütemét. Emellett a Lenovo már a 11-ik egymást követő negyedévben produkált gyorsabb növekedést a másik négy legnagyobb személyiszámítógép-gyártónál.

 

A Lenovo kiegyensúlyozott növekedést ért el az összes földrajzi régióban, vevőszegmensben és termékcsoportban annak köszönhetően, hogy a vállalat folytatta „protect and attack” elnevezésű stratégiáját, mely a már bejáratott piacokon való jelenlét megerősítése mellett a potenciális új piacok megszerzésére irányul. Az iparág egy új korszakba, a PC-plusz korszakba lépésével a Lenovo is határozott lépéseket tett annak érdekében, hogy kedvező pozícióba kerüljön az új iparági tendenciának megfelelően, mely szerint egyre több táblagép, okos TV és okostelefon kerül a termékmixbe.

A Lenovo részvényárfolyama (HKD) a hongkongi tőzsdén     Forrás: Google Finance

A vállalat első negyedévi bruttó nyeresége az előző év azonos időszakához képest 30 százalékkal nőtt, 12 százalékos bruttó árrés mellett. Az üzemi nyereség az előző év azonos időszakához képest 48 százalékkal, 182 millió dollárra nőtt. Az első negyedévben az egy részvényre jutó nyereség 1,37 cent (10,63 hongkongi cent) lett. A nettó pénzeszköz-tartalék értéke a 2012. június 30-i állapot szerint 3,7 milliárd dollár volt.

Az első pénzügyi negyedévben a Lenovo egy új ipari bázis létrehozását is bejelentette a kínai Wuhanban, ahol a cég mobil internetes és otthoni használatra szánt digitális termékeinek kutatásával, fejlesztésével és gyártásával foglalkozik majd. A létesítmény várhatóan 2013 októberében nyitja meg kapuit.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.