Hirdetés
. Hirdetés

Szakmai gyakorlat inkább diákszövetkezetben

|

Egy felmérés szerint, ha a diákok szövetkezet berkein belül végzik el a szükséges szakmai gyakorlatukat, akár jelentősen többet is kereshetnek.

Hirdetés

A diákszövetkezeteken keresztül végzett munka, és az egyetemhez, főiskolához vagy képzéshez szükséges gyakornoki munka sokszor teljesen különválik, hiszen ez utóbbi esetben a tanulók sokszor személyesen keresik meg a kiszemelt cégeket, amelyekkel azután egyéni szerződést kötnek a gyakornoki időszakra. A Prohuman Diákszövetkezet szerint azonban a cégek és a diákok is jobban járnak, ha ezt is szövetkezeteken keresztül valósítják meg.

Hirdetés

A cég operatív igazgatója, Tóth Rozália elmondta, hogy egyre többen használják ki a diákszövetkezeteken keresztül való foglalkoztatást, ugyanis ez nem csak adminisztratív, de anyagi szempontból is komoly előnyöket jelent:

"Ha egy cég egyetemi, főiskolai tanulmányait folytató hallgatókat, azaz gyakornokokat alkalmaz, jobban megéri diákszövetkezeten keresztül foglalkoztatni őket, hiszen így mentesül a járulékfizetési kötelezettségek alól, másrészt a toborzást, a kiválasztást és a szükséges adminisztrációt a diákszövetkezet átvállalja."

A diákmunkások bére után ugyanis lényegesen kevesebb közterhet kell befizetnie a munkáltatónak, hiszen abból nem kell fizetnie a "munkáltatói szociális, szakképzési és rehabilitációs hozzájárulást, amit munkaviszonyban igen, a diák bruttó bérét pedig csak az SZJA terheli, nyugdíjjárulék nem".

De a gyakornokok számára is előnyös lehet, ha diákszövetkezeten keresztül találják meg munkaadójukat, hiszen a szövetkezetek rengeteg céggel állnak szerződésben, így a hallgatók akár több lehetőség közül is válogathatnak. Emellett a fent említett járulékmentesség miatt magasabb bért is kaphatnak, mint egyéni szerződéssel.

"A klasszikusnak számító diákmunkás állásokban a bruttó órabérek 1300 és 1500 forint körül mozognak, a gyakornokok fizetése ennél átlagosan 15-20 százalékkal magasabb lehet, sőt előfordul - például IT, technológiai vagy mérnöki pozíciókban -, amikor az órabér meghaladja a 2000 forintot is" - írja sajtóközleményében a Prohuman Diákszövetkezet.

A cég azt tapasztalta, hogy a rajtuk keresztül gyakornoki munkát végzőket ráadásul kevésbé érintette a koronavírus hatása, mint a hagyományos diákmunkásokat, ugyanis sok vállalatnál szinte már belsős munkatársakként tekintettek a gyakornokokra.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.