Hirdetés
. Hirdetés

SZTNH: idén is pályázhatnak oltalomszerzési támogatásokra a vállalkozások

|

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott Iparjog pályázat keretéből ugyancsak lehet támogatást kérni iparjogvédelmi oltalomszerzésre.

Hirdetés

Idén legfeljebb 6 ezer euró (több mint 2 millió forint) támogatást kapatnak vállalkozások az Európai Bizottság kkv-alapjából szabadalmak, védjegy- és formatervezésiminta-oltalmak, illetve közösségi növényfajta oltalmak megszerzésére, emellett a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap is támogatja az oltalomszerzést - közölte a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH).

Az oltalomszerzéshez kapcsolódó díjak részfinanszírozását támogató pályázati keret idén 20 millió euró (majdnem 8 milliárd forint), az EU-ban bejegyzett kis- és közepes vállalkozások a forrás kimerüléséig vagy december 6-ig jelentkezhetnek. Az alap végrehajtásáért az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala felel.

Hirdetés

Védjegyek és formatervezésiminta-oltalmak esetében 1000 euró támogatást lehet szerezni. A költségtérítés mértéke az EU-n vagy Magyarországon belül érvényes oltalmakra 75 százalék, az EU-n kívül érvényes oltalmakra 50 százalék. A támogatás tartalmazza a bejelentést, az áruosztályt, vizsgálatot, a regisztrációt, a közzétételt és a közzététel halasztásának díját. Szabadalmak esetében 3500 eurót biztosít az alap. A költségtérítés mértéke egységesen nemzeti és EU-s szinten is 75 százalék, a támogatásból 1500 fordítható adminisztrációs díjakra, 2000 euró pedig a jogi költségekre. A közösségi növényfajta oltalmak esetében költségtérítés mértéke a bejelentési díj 50 százaléka lehet, összege 1500 euró.

Hozzátették, hogy a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott Iparjog pályázat keretéből ugyancsak lehet támogatást kérni iparjogvédelmi oltalomszerzésre. Magánszemélyek is jelentkezhetnek, a legfeljebb 7,5 millió forintos támogatás európai és nemzetközi iparjogvédelmi bejelentések finanszírozására is felhasználható. A pályázat a bejelentés költségeire, a szabadalmi ügyvivői szolgáltatások költségére és a fordítási díjakra is fordítható - olvasható a közleményben.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.