Hirdetés
. Hirdetés

Több mint 56 milliárdot költöttünk digitális reklámra tavaly

|

A reklámköltés 2015-ben 2,81 százalékkal nőtt, és elérte a 194,37 milliárd forintot a 2014. évi 189,05 milliárddal szemben, mondta Hivatal Péter, a Magyar Reklámszövetség ügyvezetőségének tagja szerdán az Evolution&Mobil Hungary 2016 konferencián.

Hirdetés

A digitális, internetes reklámköltés nőtt a legjobban, 14,4 százalékkal, és átvette a vezető szerepet a televíziótól 27,6 százalékos részarányával. Urbán Zsolt, a Magyar Reklámszövetség elnöke úgy értékelte, hogy a piac stabilizálódik és élénkül, ugyanakkor az 5,3 százalékos reklámadó elvitte a reklámköltés növekedésének nagy részét. Novák Péter, a Magyar Reklámszövetség elnökségi tagja elmondta, hogy a digitális reklámköltés 2015-ben 56,17 milliárd forintot tett ki.

Kovács Tibor, a Magyar Lapkiadók Egyesülete elnöke ismertette, hogy az írott sajtóban tavaly 6,9 százakkal 32,3 milliárd forintra csökkent a reklámbevétel 2014-hez képest. Elmondta: tavaly a sajtó teljes reklámárbevétele 96,456 milliárd forint volt, a lapterjesztésből 58 milliárd forint származott, az online bevétel 6,27 milliárdot tett ki.



Huszics György, a Direkt- és Interaktív Marketing Szövetség elnöke elmondta, hogy a reklámköltés a direkt marketing piacon változatlannak tekinthető, tavaly 29,3 milliárd forint volt a bevétel, az előző évben pedig 29,5 milliárd forintot tett ki. Hozzátette, hogy a címzett és a címzetlen reklámok visszaesését mérsékelte a többi terület, például a call center és az email forgalom.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.