Hirdetés
. Hirdetés

Történelmi csúcsra ért a bitcoin, sosem adtak még ennyit a vezető kriptovalutáért

|

Az első amerikai bitcoin ETF elindulása fokozza a hangulatot a piacon.

Hirdetés

Turbulens hónapokat tudhat maga mögött a bitcoin, legutóbb szeptemberben szakadt be a piac, amikor Kína illegálisnak minősítette a kriptovalutákkal kapcsolatos tranzakciókat.  Az értéke ekkor felülről közelítette a 41 000 dollárt, bár nem ez jelentette az idei mélypontot, hiszen májusban már 30 000 dollár alá is benézett az árfolyam. Az az árfolyam, amelyik a minap korábban elérhetetlennek hitt magasságokban járt, miután elrajtolt az első amerikai bitcoin ETF, azaz határidős tőzsdén kereskedett alap.

Bár kripto ETF-ek már ezt megelőzően is indultak 2021 folyamán Kanadában, valamint több európai országban, a mostani, mérföldkőnek számító eseményt a vártnál is nagyobb befektetői érdeklődés övezte, amely miatt a bitcoin szerdán történelmi csúcsot döntött. A világ vezető digitális valutája a CoinMarketCap adatai szerint 66 700 dollár fölé emelkedett, és magyar idő szerint 15:48-kor több mint 7%-kal volt magasabb az előző napi értéknél.

Hirdetés

A ProShares Bitcoin Strategy ETF, amely kedden kezdte meg a kereskedést, lehetőséget ad a befektetőknek arra, hogy a bitcoint határidős kontraktusokon keresztül vásárolják és adják el, ahelyett, hogy közvetlenül birtokolnák. A bitcoin ETF határidős ügyletek a maguk nemében elsőként kaptak szabályozói jóváhagyást az Egyesült Államokban a bevezetés előtt.

James Quinn, a Q9 Capital hongkongi székhelyű kriptovaluta magánvagyon-kezelő ügyvezető partnere szerint az új termék bevezetése "jelentőséggel bírt" a bitcoin számára.

Ezzel párhuzamosan a világ második legjelentősebb kriptopénzneme, az Ether is a legjobb formáját mutatja, egészen 4080 dollárig drágult, tehát nem marad el sokkal eddigi rekordjától: május 12-én 4380 dollárt adtak érte.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.