Hirdetés
. Hirdetés

Tovább bővít Magyarországon az SAP

|

Négymilliárd forintos beruházást jelentett be az SAP üzleti szoftvercég, melynek köszönhetően közel kétszázötven új munkahely létesült, illetve jön majd létre a magas hozzáadott értéket jelentő, hazai informatikai szektorban. A beruházás keretében egy új irodaépületet is felépítenek a budapesti Graphisoft parkban.

Hirdetés

Az új munkahelyek közös jellemzője, hogy elősegítik a világon és Magyarországon is terjedő, ipar 4.0 további térhódítását. Az év elején elindított beruházás megerősíti az SAP korábbi, hárommilliárd forintos befektetését, melynek keretében a társaság Magyarországon hozta létre globális felhőinformatikai támogató központját, száz új munkahelyet teremtve.

Magyarország egyre közelebb jut ahhoz, hogy az informatika és a digitális fejlesztések területén is betöltse az adottságainak megfelelő szerepet - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az esemény ünnepélyes bejelentésén. A kormány továbbra is elkötelezett, hogy folytassa a beruházásokat ösztönző és a növekedést támogató gazdaságpolitikát, illetve továbbra is  komoly hangsúlyt helyez az innováció-vezérelt, az új technológiákat alkalmazó ipari termelés további térnyerésének elősegítésére - emlékeztetett a szakminiszter. Hozzátette: Magyarország újraiparosítási programjában, az Irinyi Tervben a fejlesztendő ágazatok között kitüntetett helyet foglal el az infokommunikációs szektor.

Az SAP jó befektetési célpontnak tartja Magyarországot - hangsúlyozta Ablonczy Balázs, az SAP Hungary Kft. ügyvezető igazgatója. "Működésünk záloga a hazai szakemberek tudása. Ezért is fontos, hogy a legjobb munkahelyet tudjuk számukra biztosítani. Bővülésünk emellett nem valósulhatna meg az erős egyetemi kapcsolataink, a vállalatok innováció iránti, növekvő nyitottsága nélkül" - tette hozzá a cégvezető.

Az SAP napjainkra jelentős foglalkoztatóvá vált Magyarországon, az elmúlt három évben megduplázta alkalmazottai létszámát, és jelenleg már több mint 900, magasan képzett munkatársuk dolgozik az országban. A közel 20 éves SAP Hungary Kft. széleskörű tevékenységgel van jelen a piacon, és folyamatos innovációval segíti a hazai és nemzetközi cégek digitális átalakulását. Az értékesítési tevékenység mellett exportpiacra is készülő alkalmazások fejlesztésével is foglalkoznak Budapesten, emellett támogatási részlege és innovatív, felhőinformatikai központja is van a vállalatnak Magyarországon.

Új irodaház épül
A nagyarányú létszámbővítés miatt új irodaházat is építtet a meglévő mellé a szoftvercég. Az új létesítménybe a jövő év elején költözhetnek majd be a vállalatnál dolgozók. A 8800 négyzetméteres meglévő irodához épülő, új, 5500 négyzetméteres, haladó elveket tükröző irodaház teljes mértékben támogatja majd az SAP magyarországi központjában adódó változatos feladatok elvégzését. Ilyen például a globális hr-informatikai támogatási feladatból fakadó, éjjel-nappal történő munkavégzés, így a pihenőszoba mellett jógaterem, közösségi tanulótér is rendelkezésre áll majd a vállalati ebédlő, vagy éppen a kerékpár-tároló és a szauna mellett.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.