Hirdetés
. Hirdetés

Új pozíció, új vezető a hazai SAP fejlesztőközpontnál

|

Új, vezetői pozíciót hozott létre az SAP hazai fejlesztőközpontja, amelyre Magyar-Zimmerman Nicholast nevezte ki. A működtetési igazgatói (COO) munakörtt a fejlesztőközpontnál zajló jelentős bővítés indokolta.

Hirdetés

Az új vezető feladata a több mint 700 fősre nőtt központ napi menedzselése mellett a leendő munkatársakat megszólító szakmai rendezvények, és más kezdeményezések összefogása, valamint az erős nemzetközi szerepvállalásból adódó projektek irányítása. A 2005-ben alapított fejlesztőközpont mára kiemelt fontosságú egységgé vált az SAP világában, az alapalkalmazások további fejlesztése mellett széleskörű munkát végez a szoftvervállalat növekedését jelentő innovatív megoldások, mint például felhőszolgáltatások fejlesztése és támogatása terén.

A működtetési vezetőt házon belül nevezte ki a szoftvercég. Magyar-Zimmerman Nicholas tíz éve áll az SAP szolgálatában Budapesten. Karrierjét a fejlesztési területén kezdte, majd projektvezetőként felelt az olyan innovatív, hatékonyságnövelő módszerek bevezetéséért, mint az ún. design thinking. Mostani kinevezése előtt az egyik fejlesztői csapat irányításáért felelt. A működtetési igazgató Markus Hilkennek, a fejlesztőközpont vezetőjének tartozik beszámolási kötelezettséggel.

 

"Célom, hogy a magyar fejlesztőközpont teljes mértékben ki tudja használni a működési kíválóságból származó előnyöket, és tovább erősödjön a magyar egység jóhírneve"  mondta Magyar-Zimmerman Nicholas a kinevezése kapcsán.

Magyar-Zimmerman (36) a skót Heriot-Watt Egyetemen szerezte diplomáját. Angol anyanyelve mellett németül, franciául beszél. A szakember családos, szabadidejében emellett sportol, és magyar nyelvtudását tökéletesíti.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.