Hirdetés
. Hirdetés

Az FBI a távmunka veszélyeire figyelmeztet

|

Ha a nyugalmat keresve egy időre egy hotelbe vagy más nyilvános helyre tesszük át székhelyünket, akkor érdemes odafigyelni, hogy milyen wifihez is kapcsolódunk, amikor dolgozni kezdünk.

Hirdetés

A távmunkának köszönhetően az ember egy kicsit mobilisabb lehet, mint az irodában ülve, azonban több hátulütője is lehet annak, ha otthonunk helyet valahonnan máshonnan dolgoznánk. Először is a jelenlegi járványügyi helyzetben hosszabb utazásokat - melyek a legtöbbször idegenekkel való érintkezést is jelentenek - eleve nem javasolnak az egészségügyi szakemberek. Másrészt munkánk közben is kiszolgáltatottabbak lehetünk, ha idegen helyekről végezzük el napi feladatainkat.

Hirdetés

Sok országban a hotelek olyan ajánlatokkal állnak elő, melyek kifejezetten azt célozzák, hogy az otthoni munkába belefáradt emberek egy nyugalmas környezetbe tehessék át munkaállomásukat. Sőt, igazából a koronavírrus miatt visszaszoruló bevételek miatt egyre több szálloda vagy motel kínál olyan szolgáltatást, hogy valamilyen heti- vagy havidíj fejében valaki az egyik szobájukban alakítsa ki a kihelyezett irodáját, és emellett még ott is tud lakni. Az FBI azonban most arra hívta fel a figyelmet, hogy ez a típusú munkamódszer komoly biztonsági problémákat is felvet.

A legnagyobb gond az, hogy az ilyen helyeken az embernek semmilyen rálátása nincs arra, hogy a hotel wifije mennyire biztonságos. Márpedig a rosszindulatú támadók előszeretettel használják ki a gyengén védett hálózatokat arra, hogy adatokat gyűjtsenek, melyekkel utána akár a céges hálózatokhoz is hozzáférhetnek.

Éppen ezért az ügynökség közzétett néhány jó tanácsot azok számára, akik esetleg hotelekből vagy idegen helyről dolgoznának:

  • Használjunk jó nevű VPN-t a munkához.
  • Ha lehetséges, használjuk a saját mobilnetünket a hotel wifi-hálózata helyett.
  • Bizonyosodjunk meg arról, hogy laptopunk szoftverei naprakészek, és a fontos dolgokról készítsünk biztonsági mentést.
  • Ha a hotel wifijét használjuk, bizonyosodjunk meg arról, hogy melyik az általuk biztosított hálózat és csak arra kapcsolódjunk.
  • Nyilvános hálózatként csatlakozzunk a wifire és ne engedélyezzük az automatikus kapcsolódást.
  • Mindig HTTPS kapcsolatot használjunk, melyről a keresősávban található kis lakat ikon biztosít minket.
  • Ha lehet, ne csatlakozzunk érzékeny infókat tartalmazó oldalakra, például banki felületekre.
  • Ne legyenek érzékelhetőek a hálózatra kapcsolódó eszközeink, és a Bluetooth legyen rajtuk kikapcsolva, ha éppen nem használjuk.
  • Ha érzékeny adatokkal dolgozunk, az oldalon mindig használjunk két lépcsős beléptetést.
  • Állítsuk be, hogy értesítéseket szeretnénk kapni, ha gyanús tevékenység történik a fiókjainkon.
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.