Az antivírus blogger, Csizmazia-Darab István az év információbiztonsági újságírója

|

A Hétpecsét Információbiztonsági Egyesület 2006-ban alapította meg az „Év információbiztonsági újságírója” címet, melyet minden évben nyílt pályázati felhívás keretében hirdet meg. Az idei évben is több pályázat érkezett, és az értékelés után Csizmazia-Darab István, a Sicontact Kft. IT biztonsági szakértője, újságírója vette át az erkölcsi elismeréssel járó díjat az Egyesület március 19-i „Információvédelem menedzselése” LX. szakmai fórumán.

Az idén kilencedik alkalommal meghirdetett az „Év információbiztonsági újságírója” címet Csizmazia-Darab István, a Sicontact Kft. újságírója kapta, az Egyesület rendes tagjaiból álló bíráló bizottság döntése alapján. Az „Év információbiztonsági újságírója” erkölcsi elismeréssel kívánja az Egyesület azon újságírók teljesítményét elismerni, akik sokat tesznek az információvédelmi tudatosságért, a témában rendszeresen publikálnak, blogolnak, és felhívják a figyelmet a téma fontosságára. Csizmazia-Darab István 1989-ben vette kézbe programozói diplomáját, amellyel többek között a Volán-Tefu Vállalat Rt-nél, programozóként, az ETV-Erőterv Rt-nél szintén programozóként és vírusvédelmi felelősként dolgozott, így teljes rálátása volt a vírus- és ezzel kapcsolatosan az információvédelem témakörére is. 2001-től vírusvédelmi support mellett a Vírus Híradó főszerkesztője, 2003-ban pedig az IDG Lapkiadó online szerkesztőjeként, újságírójaként helyezkedett el, majd 2006-ben a VirusBuster Kft. Vírus laboratóriumában volt vírusanalizáló és sajtóhír-felelős. Jelenleg a Sicontact Kft. IT biztonsági szakértője és az antivirus.blog.hu szerzője. A Hétpecsét Egyesület fórumán Csizmazia-Darab István az „1987-2014 – Fejlődő kártevők, lemaradó felhasználók” címmel tartott előadást. Prezentációjában röviden ismertette a vírustörténelmet, mely során bemutatta a kezdetben látványos kártevőket, az automatizált támadásokat, a hamis antivírusokat, a Police típusú kártevőket, a mostani zsaroló CryptoLockert. A rövid bemutatás után arról beszélt, miért és hogyan is települ(het)nek a számítógépekre/BYOD eszközökre a különböző vírusok. Kiemelte, hogy érdemes lenne már az általános iskolában a biztonságos internet oktatását tananyagként évi 3-4 órában bevezetni, mert a számítógép, és az internethasználat egyre fiatalabb korban kezdődik. Az előadás zárásaként a tavaly elhunyt kedves kollégát, Szőr Pétert idézte: „Tökéletes védelem sajnos nincs. Ha a felhasználó képzettebb, akkor a védelem is eredményesebb”. Az „Év információbiztonsági újságírója” címet az Egyesület március 19-i „Információvédelem menedzselése” LX. szakmai fórumán vette át Csizmazia-Darab István Gasparetz Andrástól, az Egyesület elnökétől, valamint Tarján Gábortól és Ködmön Istvántól, az Egyesület alelnökeitől.

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.