Kövér a Nap

|

A Sun magyarországi leányvállalata a 2006-os pénzügyi évében az előző évhez képest 15 százalékos bevételnövekedést ért el.

A cég tavaly látványos sikereket ért el a kormányzati piacon. Az ágazat résztvevői által megrendelt újabb infokommunikációs szolgáltatásoknak köszönhetően az innen származó bevételek 25 százalékát adták a vállalat teljes bevételének. Meghatározó eleme volt a Sun kormányzati eladási sikereinek az APEH elektronikus adóbevallási és járulékfizetési rendszere fizikai részének kiépítésében való szerepvállalás, valamint a GKM-ben meglévő minisztériumi infrastruktúra korszerűsítésében történő jelenlét. A vállalat árbevételének legnagyobb hányada, 35 százaléka a távközlési szektorból származott. Ez többek közt a mobil- és vezetékes távközlési cégeknél jelentkező platformcsere-igényhez köthető, amelynek köszönhetően a vállalat jelentős szerver- és háttértároló-migrációs projektekben vehetett részt. További lendületet adott az ágazatban tapasztalható ICT-rendszerek megbízhatóságának növelése iránti igény. A távközlés és a kormányzati szektor mellett a pénzügyi szektor hozott jelentős megrendeléseket a cég számára, az innen származó bevételek aránya 23 százalék az összbevételeken belül, amely a szektor korábbi évi teljesítményéhez viszonyítva a piaci átlagnak megfelelő növekedést eredményezett. Az elmúlt pénzügyi évben a pénzügyi területen a cég egyik legjelentősebb eseménye volt a Budapest Banknál megvalósuló katasztrófatűrő architektúra megvalósítása, amelynek során a Sun a bank számára SE 9990 háttértárolókat szállított. Szintén a Budapest Banknál érte el a cég az egyik meghatározó szolgáltatási sikerét is, amelynek keretében a vállalat rendszertámogatási megállapodást írt alá a pénzintézettel. Mind hardvereladási, mind szolgáltatási szempontból meghatározónak mondhatóak az OTP Bank Rt. részére nyújtott megoldások. A cég 2005 júliusában alakított ki az OTP Banknál konszolidált tárolómegoldást, amelynek segítségével a pénzintézet több üzleti rendszerét képes kiszolgálni. Ezt követően a cég megállapodást írt alá az OTP Bank Rt.-vel a bank központi mentési rendszereinek támogatásáról is. A megállapodásban szereplő mentési rendszer gerincét StorageTek és Veritas termékek képezik. Az előző évben már sikeresen megvalósuló új ügyfelek megszerzését célzó stratégia is igen eredményesnek bizonyult: az egyéb, iparágakba nem sorolt nagyvállalati ügyfeleknek történő értékesítés a Sun hazai leányvállalatának mintegy 17 százalékát adja, amely közel azonos a tavalyi évben elért eredménnyel. Az E.ON-IS Hungary Kft. adatközpontjának bővítése keretében egy második adatközpont létrehozásában és a két adatközpont közötti erőforrás-megosztás kialakításában, katasztrófa-elhárítási és adat-visszaállítási terv készítésében, valamint az implementálási munkában vett részt a Sun. A vállalat a 2006-os pénzügyi évének egyik stratégiai sarokköveként fektette le a szolgáltatások súlyának növelését a vállalat megoldás-portfólióján belül. Ennek jegyében, a cég szempontjából meghatározónak mondható a Lufthansa Systems Hungária Kft.-nél megvalósuló selective sourcing megoldás.

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.