Nyílt nap a Sun laboratóriumában

|

Online játékszerver, virtuális munkahely és új webprogramozási környezet az új projektek között

2008. 04. 11. Menlo Park, California- A Sun Microsystems idén is megrendezte a Sun Laboratories (Sun Labs) nyílt napját, amelyen a laboratórium legérdekesebb kutatási eredményeit tekinthették meg, és legújabb projektjeiről tájékozódhattak az érdeklődők. A Sun Labs több innovatív technológiája is elérhető nyílt forrású szoftver vagy hardver formájában, ezáltal a kutatási partnerek közössége is részt vehet az új generációs technológiák fejlesztésében. A nyílt napra érkező látogatók a Sun 44 kutatójának, ösztöndíjasának és vezető mérnökének bemutatóin és előadásain vehettek részt. A nap kiemelt eseménye volt a Small Programmable Object Technology (SPOTs) gyakorlati bemutatója és az új technológiák ismertetése, köztük a Lively Kernel, a Wonderland, az Aura és az Open SPARC, melyek bepillantást nyújtottak a Sun leginnovatívabb kutatásaiba. ”A Sun laboratórium már eddig is mérhetően és eredmény centrikusan szolgálta az innovációt, most azonban, ahogy az innovációhoz egyre nagyobb mértékben kapcsoljuk az együttműködést is, még egy szinttel magasabbra léphetünk.” – nyilatkozta Bob Sproull a Sun Labs igazgatója, Sun ösztöndíjas. – „A nyílt forrású prototípusaink hatékonyan hozzák létre a kutatási partnerek közösségét, a Sun Labson kívülről érkező, a szélesebb Sun közösséghez tartozó fejlesztőket a részvételre és a formabontó gondolkodásra ösztönzik.” A 2008-as nyílt napon bemutatott projektek többek között az alábbiak voltak: Wonderland projekt – a Darkstar projektre épülő 3D virtuális világok létrehozásához tervezett eszközkészlet, ami a kollaboratív munka- és oktatási környezetek kutatásának alapját adja. További információ olvasható róla a https://lg3d-wonderland.dev.java.net/ címen. A virtuális telefon demófilmje az alábbi linken nézhető meg: http://youtube.com/watch?v=QcElCLv-AW0 Caroline projekt – A dinamikusan skálázható internet alapú szolgáltatások gyors és hatékony fejlesztését és telepítését szolgáló technológia kutatása. További információkat találhat róla a https://www.projectcaroline.net/main/ címen. Sun SPOT projekt – teljes mértékben Java technológiában készült drótnélküli érzékelőkre, robotikára és rajintelligenciára (swarm intelligence) épülő alkalmazások fejlesztésére használható kísérleti platform. A teljes rendszer, beleértve a hardvert, operációs rendszert, Java Virtual Machine-t, eszközvezérlőket és alkalmazásokat nyílt forráskóddal érhető el a Java.net-en. A Sun SPOT fejlesztői készlet a http://www.sunspotworld.com/ címen található. A Sun SPOT-tal felszerelt rakéta indításáról pedig az alábbi linken tekinthető meg videó: http://youtube.com/watch?v=cOPwMq89MNY Fortress projekt – a projekt vezetője a Sun programnyelv kutatási csoportja, a Fortress a nagyteljesítményű számítástechnikához (HPC) tervezett magas programozói produktivitást lehetővé tevő új programnyelv. A Fortress projekt 1.0 változata március 31-én jelent meg nyílt forráskóddal és a következő címen érhető el: http://projectfortress.sun.com/Projects/Community/ Darkstar projekt – Java ™ technológián alapuló szoftver infrastruktúra, ami leegyszerűsíti a masszívan skálázható online játékok, virtuális világok és közösségi hálózati alkalmazások fejlesztését és működtetését. A Darkstar projekt nyílt forrású és a http://www.projectdarkstar.com/ címen érhető el. A Sun Labsról A Sun Labs 1991. évi megalakulása óta a kutatók piacvezető termékek hosszú sorához fejlesztettek ki technológiákat, melyek közül a legismertebb a Java szoftverplatform. A Sun Labs egyéb forradalmian új fejlesztése volt például a Sun Ray ultravékony kliens asztali számítógép is. További információ a http://www.research.sun.com oldalon található. A Sun Microsystemsről A globális piac meghatározó technológiái a Sun Microsystems névjegyét viselik. A Sun fejlesztései mögött egyetlen jelmondat áll: "A hálózat maga a számítógép". Ez a filozófia vezérli úttörő kezdeményezéseit a hálózati hozzáférések előmozdításáért, melynek alappillérei a közös innováció, a közösségépítés és a nyílt forráskód. A több mint száz országban jelen lévő vállalatról további információ a http://sun.com webhelyen található.

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.