Új igazgatók a Sun Microsystems Kft.-nél

|

A Sun Microsystems Kft. bejelentette a vállalat újonnan kinevezett üzletág-igazgatóit.

Polner Tamás – marketing igazgató 33 éves, 2007. november 1-től a Sun Microsystems Kft. marketing igazgatója. A Budapesti Műszaki Egyetemen végzett műszaki informatikus szakon, és a CEU/Case Western Reserve University közös programján szerezte MBA diplomáját marketing és nemzetközi menedzsment specializációval. Pályafutását a Sun-nál kezdte rendszermérnökként, később a távközlési üzletágban volt ügyfél menedzser, majd pedig a Sun szoftver üzletágát vezette. 2003 és 2004 között az IPR-Insights szoftvergazdálkodási tanácsadó cég vezető konzulense. 2004 októberében visszatért a Sun-hoz, és az utóbbi 3 évben a Sun partnerkapcsolati igazgatója volt. Tőzsér Áron – a kormányzati üzletág igazgatója 28 éves, 2007. december 17-től a Sun Microsystems Kft. kormányzati üzletág igazgatója. A Gábor Dénes Főiskolán szerezte műszaki menedzser végzettségét. 2001-ben a KFKI Csoportban kezdte pályafutását. Kezdetben az ICON Zrt. IT-biztonsági üzletágának, 2002-től pedig a londoni székhelyű KFKI UK Ltd IT-biztonsági üzletágának üzletfejlesztéséért felelt. 2003-tól az KFKI Csoport szoftverfejlesztéssel foglalkozó leányvállalatánál, az IQSYS Zrt.-nél az államigazgatási üzletág értékesítésért volt felelős. Rehus Csaba – a távközlési üzletág igazgatója 34 éves, 2007. december 3-tól a Sun Microsystems távközlési üzletág igazgatója. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen szerzett diplomát. Egyetemi évei alatt ösztöndíjasként az USA-ban és Svédországban folytatott tanulmányokat. Legutóbbi munkahelyén, a Cisco Magyarországnál, a középvállalatokért felelős értékesítési vezetőként dolgozott. Korábban, a Graphisoft Rt. ArchiFM részlegének kereskedelmi igazgatójaként a Graphisoft létesítménygazdálkodási szoftvercsomagjának nemzetközi értékesítése volt a feladata. Benedek Gábor – az ipar és kereskedelem üzletág igazgatója 33 éves, 2007. december 3-tól a Sun Microsystems Kft. ipar és kereskedelem üzletág igazgatója. Okleveles közgazdászként végezett a Miskolci Egyetemen, előtte pedig a GATE-n szerzett főiskolai diplomát vállalkozásszervező közgazdászként. Pályáját a pénzügyi szektorban kezdte, majd a KFKI Csoportban töltött be értékesítési pozíciókat különböző területeken: először a KFKI Holdingban az államigazgatási területtel foglalkozott 3 évig, később a stratégiai kereskedelmi csapatban, majd az IQSYS megalakulásával annak ipar, kereskedelem, közmű üzletágában értékesítési vezetőként dolgozott az utóbbi 4 évben.

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.