Hirdetés
. Hirdetés

Egyre hűségesebbek a pályakezdők

|

Tavaly óta kétszer annyi fiatal szeretne szabadúszóként tevékenykedni, de azok száma is megnőtt, akik egy vállalat élén képzelik el magukat a jövőben.

Hirdetés

Jó hír a cégeknek: évről évre motiváltabbnak bizonyul a 18-25 éves korosztály - derült ki a Work Force HR-szolgáltató megbízásából készült Pályakezdő Indexből. A megkérdezettek több mint 45 százaléka öt évre, vagy annál hosszabb időre tervez egy munkahelyen és közel 85 százaléka látja magát magasabb pozícióban. A legtöbb fiatal úgy gondolja, két éven belül előre tud majd lépni szakmai karrierjében, míg 46 százalékuk 3 és 5 év között látja a feljebbjutást reálisnak.

Elenyésző volt azok száma, akik kevesebb, mint egy évvel számolnak ugyanannál a munkaadónál. A megkérdezettek 76 százaléka szeretne részt venni továbbképzéseken, amit a többség két éven belül meg is valósítana. Emellett a fiatalok nyitottak voltak új karrierlehetőségek iránt is, a pályakezdők 64 százaléka más szakterületet is elsajátítana az elkövetkező években.

Hirdetés

Ami a jövőbeli terveket illeti, a megkérdezettek többsége szeretne elismert lenni a szakmájában és egy csapat hasznos tagjának lenni. 2022-ről 2023-ra 12 százalékkal csökkent azon válaszadók aránya, akik különösebb ambíciók nélkül végzik munkájukat, míg dupla annyian felelték azt, hogy szeretnének egyszer vezetők lenni és több ember munkájáért felelni. Tavaly óta nőtt azok száma is, akik egy vállalat élén állnának, és közel kétszer annyi fiatal szeretne szabadúszóként tevékenykedni, mint tavaly ilyenkor.

"Azt tapasztaljuk, hogy egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a gyakornoki programok már a fiatalabb diákok körében is, hiszen ezekkel valós munkakörnyezetben szerezhetnek szakmai tapasztalatot és fejleszthetik készségeiket. Ilyen pozíciókban a diákok gyakran elkezdik kiépíteni a szükséges kapcsolatrendszert későbbi karrierútjukhoz, hiszen olyan mentorokkal találkozhatnak, akik navigálják őket ezen az ösvényen. Azt látjuk, hogy a fejlődni vágyó gyakornokok a későbbiekben is könnyebben tudnak mozogni a munkaerőpiacon" - nyilatkozta Papp Tamás, Work Force HR-szolgáltatóhoz tartozó Job Force Iskolaszövetkezet üzletágvezetője.

×××

A Work Force megbízásából az Atkári Research&Analysis és az NRC Kft. végezte el a kutatást 18-25 év közöttiek körében, 500 fős mintán, 2023 májusában. Az index évente jelentkezik.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.