Hirdetés
. Hirdetés

Crowdsourcing: távmunka még gyorsabban és költséghatékonyabban

|

Az otthonról, interneten keresztül együtt dolgozó távoli munkatársak akár egyheti munkát is elvégeznek egy éjszaka alatt.

Hirdetés

crowdsourcing
crowdsourcing

A vállalkozások évek óta folyamatos hatékonyságnövelési és költségcsökkentési kényszerben működnek, ennek eredményeként egyre inkább előtérbe kerül az egyes tevékenységek – főként a jelentős élőmunkával járó feladatok – kiszervezése, az outsourcing. Míg néhány vállalatnál még ezzel az alapfogalommal ismerkednek a vezetők, és a távmunka lehetőségeit vizsgálják, létezik már a távmunkát magába foglaló, azt továbbfejlesztő és a távmunka ismert előnyeit megtöbbszöröző kiszervezési forma is. A magyarul talán „tömegbe szervezésnek” nevezhető munkaszervezési forma, a crowdsourcing lényege, hogy a sok független, munkalehetőséget kereső, adott feladattípusokban képzett munkavállalót egyszerre tudja mozgósítani egy-egy feladatra annak feldarabolásával és rendszerbe szervezésével, amely mögött megbízható informatikai rendszer áll.

Újító hatások
„A crowdsourcing esetében akár több tízezer embert is tud mozgósítani a rendszer egy adott megbízásra. Ezt esetleg egy munkaközvetítő iroda is elmondhatja magáról, azonban itt az innovatív automatizáláson van a hangsúly, ami a feladatok radikálisan gyors és precíz feldolgozását teszi lehetővé. A rendszer rendelkezik a nagy volumenű feladatok „feldarabolásának” technológiájával, infrastruktúrájával, mindent egy központi szerveren futó szoftver végez, a folyamat teljesen automatizált, nem igényel emberi erőforrást, így például egy adatfeldolgozási feladatot akár tized annyi idő alatt is el lehet végezni” – érzékeltette a rendszer lényegét Faragó Péter, az otthonrol.hu-t üzemeltető Skawa Innovation társtulajdonosa.

A távmunka fogalma sokakban összekapcsolódott a „call center” meghatározásával, pedig a távmunka nem csak a telefonközpontok esetében, hanem számos egyéb tevékenység elvégzésében is hasznos lehet mind nagyvállalatok, mind az állami szféra számára.

„Amikor egy vállalat, vagy egy állami, illetve önkormányzati szervezet piackutatást, kérdőíves, vagy bármilyen széleskörű felmérést végez, érdeke a beérkezett válaszok minél gyorsabb és precízebb kiértékelése, azonban megfelelő módszerre és hirtelen több ezer emberre is szüksége lehet – de csak egy-két napra." - mondta Faragó - "Nem érdemes ezeket a munkavállalókat állományban tartani, mivel időszakos feladatról van szó, határozott idejű szerződésük pedig hatalmas adminisztrációval járna, a munka elvégzése ugyanakkor hetekbe telne.”

A crowdsourcing leginkább a követeléskezelők, a kiskereskedelmi vállalatok, a közvélemény-kutatók, a fordítóirodák, és különböző, jelentős adminisztrációt és háttérmunkát igénylő kkv-k számára jelenthet drámai változást a munkaszervezésben. Az otthonról végezhető munkák köre egyre gyarapodik. Az adatbázis-építés, linképítés, szkennelések, telefonos megkérdezések, illetve hang- és videóanyagok legépelése kapcsán is egyre nagyobb az igény az egyszerre elvégzendő nagy mennyiségű távmunka iránt. Ezzel párhuzamosan folyamatosan nő azon cégek és tevékenységi körök száma, ahol alkalmazható ez a fajta munkavégzés.



Költségcsökkentő tényezők
A hagyományos távmunka rendszernek is számos előnye van, nem kell költeni az alkalmazottak által használt iroda költségeire, a számítógépekre, a nyomtatókra, a közüzemi számlákra, egyéb járulékos költségekre. Ezeken felül a projektmenedzsmenttel és a minőségbiztosítással járó kiadásokkal sem kell számolni. Mindez azonban minden távmunka típusú kiszervezésre jellemző. A crowdsourcing esetében azonban a munkavégzéshez szükséges informatikai rendszer kifejlesztésével vagy egy adott megoldás megvásárlásával sem kell a megbízónak foglakoznia. Ráadásul egy ilyen rendszer képes a feladat feldarabolására és sok ember munkájának összehangolására. Ez önmagában 30-40 százalékos költségcsökkenést jelenthet. A legtöbb munkához szükséges telekommunikációs eszközre sem kell költeni, valamint az ezzel együtt járó hívásforgalomi kiadások is lehúzhatók a listáról.

„Az automatizált crowdsourcing keretében összehangolt és kiszervezett tevékenységnek számos előnye van, például, hogy mindig a megfelelő apparátus vehető igénybe, párhuzamosan sokan dolgozhatnak egy feladaton, a feladatok szétosztása automatizálható, s a világ bármely részéről ki lehet választani az adott projekthez leginkább megfelelő szakemberekből álló csapatot.” – emelte ki a rendszer előnyeit Faragó Péter - „Ehhez persze az kell, hogy a munkaszervezés teljesen automatizáltan működjön, kezdve a munka befogadásától, feldarabolásától, a távmunkások vizsgáztatásán, a munkakiosztáson és a minőségbiztosításon át, a bérszámfejtésig és fizetési feladatokig bezárólag.”

Tömegek várakoznak számítógépeik előtt
Elképzelhetetlenül nagy a világszerte távmunkába – és ezen belül a crowdsourcingba – bevonható tömegek száma. Csak Magyarországon több mint 5,5 millió lakos használja az internetet napi rendszerességgel. Kezdetben főként a megváltozott munkaképességűek, illetve az otthonukhoz kötött munkavállalók – például kismamák - körében volt népszerű a távmunka. Azonban a munkanélküliség növekedésével, az internettel és megfelelő számítógéppel rendelkezők köréből egyre többen vállalnak távmunkát, ami biztosítja, hogy minden, hirtelen jött feladatra is van megfelelő mennyiségű és képzettségű bedolgozó. Biztosítékot jelent akár nemzetközi nagyvállalatok számára is, hogy a kiszervezett távmunkát, a crowdsourcing által biztonságosan, gyorsan, magas minőségben, ráadásul a megszokott költségek töredékéért is el lehet végezni.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.