Hirdetés
. Hirdetés

Értekezlet az asztalomon

|

A Cisco nem véletlenül akarta megvenni a Tandberget, a cég mind nagyvállalati, mind kisebb cégeknek kínált eszközei komoly kihívás elé állítják a versenytársakat.

Hirdetés

Sokat foglalkoztak az elmúlt időszakban az elemzők a Cisco Tandberg részére adott felvásárlási ajánlatával. Az üzlet végül úgy tűnik nem jön létre, s a két cég vetélytársak maradnak az új típusú telepresence rendszerek területén.

A cég szakemberei a „The New Way of Working” című nemzetközi rendezvénysorozatának budapesti állomásán mutatták be a vállalat termékeit, szolgáltatásait, melyek már a magyar vállalkozások számára is elérhetőek.

A most bemutatott rendszerek a prezentáció során azt bizonyították, hogy egy teljesen hagyományos internet elérés mellett is meggyőző telekommunikációs élményt nyújtanak. Az új Telepresence rendszerek természetesen már HD minőségű élőképes megjelenítést és CD minőségű hangátvitelt tesznek lehetővé, IP alapokon.

A videokonferencia megoldások alkalmazásával átalakulnak a megszokott üzleti munkafolyamatok. Az összetett kommunikációs rendszerrel hatékonyabb működés érhető el az együttműködés fejlesztésével, a gyors döntéshozatal lehetőségével, a távmunka motiválásával, az emberi erőforrás és a munkaidő optimalizálásával. Az üzletmenet fejlődése mellett a megtérülés szempontja is kiemelten fontos, hiszen a videokonferencia használatával az üzleti utakra fordított idő és költség, valamint az infrastrukturális kiadások is csökkenthetők.

Bedő Norbert, a Tandberg magyarországi képviselője szerint a videokonferencia megoldásokkal átlagosan 30 százalékos utazási költségcsökkentést lehet elérni, de bizonyos esetekben ez az érték elérheti akár a 60-70 százalékot is. A videokonferencia vagy Telepresence berendezéseket használó cég óvja a környezetét, hiszen a megspórolt utazásokkal tevékenysége nem növeli a káros anyagok kibocsátását, sőt csökkenti például a most oly aktuális H1N1 vírus vállalaton belüli terjedésének kockázatát vagy sebességét”.

A gazdasági válság idején minden hazai vállalkozás számára elsőrendű szempont, hogy működését minden lehetséges eszközzel hozzáigazítsa a megváltozott üzleti környezethez. Egy cég üzletmenetét például már két-három telephely működtetése esetén ésszerűsíteni lehet a rendszeres üzleti utazások radikális csökkentésével.



A nemzetközi ügyfélkör mellett a vállalat magyarországi ügyfelei között nem csak olyan hazai nagyvállalatokat találunk, mint például az OTP Bank, Richter Gedeon, hanem olyan több telephellyel, illetve jelentős távoli partnerhálózattal rendelkező KKV-kat is, mint a Fornetti pékség.

A Tandberg a potenciális vásárlók döntését igyekszik segíteni az egyik, weboldalukon található szolgáltatásukkal: www.tandberg-business-advantage.com, ahol akár a magyar vállalkozások is kiszámolhatják a tervezett telekommunikációs befektetésük várható megtakarítását, megtérülési idejét. A videokonferencia megtérülésének időtartama nagyban függ a vállalkozás jellemzőitől és ügyviteli folyamataitól, de a hazai gyakorlat alapján 3 és 18 hónap közötti időszakról beszélhetünk.

desktopwidwokonference.jpg


A drága és komplex nagyvállalati eszközök mellett a cég bemutatta azokat az eszközeit is, amelyek akár egy kisebb iroda maximális igényeit is kielégítik. Kérdésünkre a vállalat hazai képviselője egyértelművé tette, hogy a Tandberg kínálatában rövidesen megjelennek majd a magánfelhasználóknak, kisvállalkozásoknak szánt asztali készülékek is.
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.