Hirdetés
. Hirdetés

Hagyományt teremtett a Budapest Calling

|

Sikeresen debütált az ország első call center szakkiállítása, amelyen az iparág 36 vállalata és szervezete mutatta be világszínvonalú szolgáltatásait. A november 23-án és 24-én megrendezett rendezvényen a piac legfontosabb szereplői voltak jelen. A rendezvény keretein belül több mint 30 cég részvételével lezárult a TOP 10 Call Center-díj elnevezésű verseny, ahol a ?Kiváló Call Center? címeket osztották ki.

Hirdetés

A távközlés ágazat ?Best of" kategóriájában, azaz ágazatán belül tarolt a Vodafone, aki minden kategóriában első helyezést ért el. A verseny szervezői külön gratuláltak a panaszkezelés kategória győzteseinek, hiszen a ez a szegmens a call center szakmában dolgozók egyik legfontosabb és legproblémásabb területe.

A versenyen az egyes szolgáltatók ágazatokra bontva szerepeltek - bank, biztosító, távközlés, közmű és egyéb szolgáltatók, bér call centerek - így mérték össze az ügyfélszolgálatok (call centerek és contact centerek) ügyfélközpontú szolgáltatásait. Felkészült próbavásárlók tartottak tükröt a szolgáltató piac szereplőinek, hiszen azonos szempontrendszer alapján, úgynevezett próbahívásokkal tesztelték a piac résztvevőit.

A Budapest Calling nemcsak a már meglevő technológiát tárta a nagyközönség elé, hanem a még fejlesztés alatt álló projektek bemutatásának is teret adott. Ennek köszönhetően a látogatók megismerhették az egyik legnépszerűbb újdonságnak számító kulcsszavas, érzelmi detektálási, valamint a cloud computing technológiát, de emellett a látogatók azokat a fülhallgatókat is kipróbálhatták, amelyeket a NASA az űrrepülők irányításakor használ.

Az emberi kommunikáció szerteágazó aspektusait a technológia mind szélesebb körben igyekszik kiszolgálni: az érzelmi detektálás például azt segíti elő, hogy egy-egy problémásabb hívás során akár azonnal jelezhető egy kialakuló konfliktus, amely ily módon könnyebben megoldható vagy teljesen elkerülhető, a kulcsszavas keresés segítségével pedig egy-egy beszélgetés pillanatok alatt előkereshető az adatbázisból.

A nagyvállalatok mellett a kisebb cégek is megtalálhatták számításaikat a rendezvényen, hiszen a virtuális vagy hosztolt call centerek segítségével a professzionális kommunikáció a kevesebb létszámmal dolgozó vállalkozásoknál is elérhetővé vált. A kiállításon résztvevők azt is megtudhatták, hogy a bonyolult ügyfélkiszolgálási rendszerek kapacitásának optimalizálására, illetve akár több száz munkatárs távmunkában történő alkalmazására a cloud computing adhat tökéletes megoldást.

A kiállítási standokon megtekinthető innovációk mellett a rendezvény számos egyéb programot kínált. A magyar és angol nyelvű study tour bemutatók során során egy-egy szakember kalauzolta végig a standok között az újdonságok iránt érdeklődő látogatókat.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.