Hirdetés
. Hirdetés

A Rheinmetall digitalizálja a magyar honvédséget és 5 évre feltöltötte a chipkészelteit

|

Zalaegerszegen fog elkészülni a megrendelt 218 Lynx harcjárműből 172 darab.

Hirdetés

A német Rheinmetall haditechnikai eszközöket gyártó vállalat chipkészletei öt évre elegendőek lesznek, miután idén 500 millió eurót költött a félvezetők és elektronikus alkatrészek készletének növelésére - jelentette a Reuters a Rheinische Postra hivatkozva. Közben kiderült, hogy magyar partnerekkel stratégiai fejlesztőcéget is alapított.

A Rheinmetall részvényeinek árfolyama csaknem megduplázódott azóta, hogy Oroszország megszállta Ukrajnát, illetve azt követően, hogy Németország közölte, 100 milliárd euróval növeli hagyományosan alacsony katonai kiadásait.

Hirdetés

Ugyanakkor a katonai felszerelések iránti fellendülő kereslet nem indokolja, hogy a Rheinmetall eladja autóipari egységét, amely az autógyártóknak gépészeti alkatrészeket, például szivattyúkat és szelepeket szállít. "Igaz, hogy a védelmi technológia egyre jelentősége egyre nagyobb lesz, de nem tervezzük, hogy kiszálljunk a polgári tevékenységünkből" - mondta a lapnak Armin Papperger vezérigazgató.

Mint ismert Magyarország is a cég nagy megrendelője lett. Lynx páncélozott szállító harcjárműveket, 155 milliméteres, HX3-as önjáró lövegeket, és 35 milliméteres Oerlikon Skyranger légvédelmi rendszereket is beszereznénk tőlük úgy, hogy a haditechnikai eszközök egy részét Magyarországon gyártaná le a társaság. Az első üzemépületet Zalaegerszegen már el is készült március végén. Ott fog elkészülni a megrendelt 218 Lynx harcjárműből 172.

Egy hétfői bejelentés szerint pedig a Rheinmetall védelmi ipari vegyesvállalatot hozott létre a 4iG magyar informatikai cég és a honvédelmi tárcához tartozó HM Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő társasággal közösen. A vegyesvállalatban a Rheinmetall AG a többségi tulajdonos 51 százalékkal, a 4iG 39 százalékot, a HM EI pedig 10 százalékot birtokol majd az alapításáról áláírt előzetes megállapodás szerint. Erről a Budapesti Értéktőzsde honlapján számoltak be.

Az előzetes megállapodásnak megfelelően a Közös Vállalat várhatóan 2022 második felében kezdheti meg működését, és digitális harci-, valamint szárazföldi, illetve légi szimulációs rendszerek, illetve a C4ISTAR (parancsnokság, irányítás, kommunikáció, számítógépek, információ/hírszerzés, megfigyelés, célzás akvizíció és felderítés) képességen alapuló felszerelések fejlesztésére, illetve értékesítésére jön létre. A cég egyesíti a három alapító tudását, amelynek köszönhetően nemzetközi szinten kimagasló minőségű katonai felszereléseket állít majd elő.

Az alapítók célja, hogy a vállalkozásuk részt vállaljon a Magyar Honvédség digitalizációjában, valamint a közép-kelet-európai NATO tagállamok számára digitális eszközöket fejlesszen és forgalmazzon többek között a távérzékelés, és a kommunikáció területén. A partnerek által létrehozott közös vállalat az egyik központi eleme lesz a Rheinmetall és a 4iG digitális fejlesztési stratégiájának.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.