Hirdetés
. Hirdetés

A Volkswagen vezérigazgatója a termelés fellendülését látja

|

A Volkswagen a következő öt évben 7 milliárd eurót tervez költeni amerikai termékcsaládjának erősítésére, beleértve egy elektromos pickup teherautó bevezetését is.

Hirdetés

A Volkswagen AG vezérigazgatója, Herbert Diess elmondta, hogy "egyértelmű javulást" lát a félvezető-ellátásban, és arra számít, hogy a társaság globális termelése az év hátralévő részében helyreállhat.

Diess a svájci Davosban megrendezett Világgazdasági Fórum konferenciáján beszélt arról, hogy a Volkswagen ukrajnai beszállítói láncának zavarai is enyhülnek. Oroszország ukrajnai inváziója ideiglenesen leállította a VW járműveiben használt kábelkötegek és más alkatrészek gyártását.

Hirdetés

"Az Ukrajnából kiinduló helyzet most már ellenőrzés alatt van, ha nem történik többé semmi igazán rossz, nem fogunk túl sok autót elveszíteni" - mondta Diess.

A legnagyobb német autógyártó azt tervezi, hogy még az idén dönt egy telephelyről az Egyesült Államokban, ahol a Scout márka tervezett elektromos teherautóit és SUV-jait szerelnék össze - számolt be Diess. A vállalat barnamezős és zöldmezős helyszíneket is vizsgál, ahol teljesen új gyárak épülhetnének.

Arno Antlitz, a Volkswagen pénzügyi igazgatója elmondta, hogy a cég nem zárja ki a Scout márka esetleges részvénykibocsátását, de ez most még túl korai lenne. A Scout része a Volkswagen szélesebb körű törekvésének, hogy bővítse jelenlétét az Egyesült Államok piacán, nemcsak a személygépkocsik, hanem a haszongépjárművek terén is - közölték a VW vezetői.

A Volkswagen a következő öt évben 7 milliárd eurót tervez költeni amerikai termékcsaládjának erősítésére, beleértve egy elektromos pickup teherautó bevezetését is, mondta Antlitz.

Diess hozzátette, hogy a Volkswagen biztosan elegendő akkumulátort tud beszerezni az elektromos járművek gyártásához 2025-ig, de utalt rá, hogy egyes riválisok esetében ez nem biztos. "Van elég akkumulátor? Valószínűleg nincs. Van annyi akkumulátor, amennyit megrendeltünk? Igen, biztosan" - jelentette ki a VW vezetője. Az akkumulátorhiány miatti spekulációkat erősíti, hogy a Stellantis vezérigazgatója, Carlos Tavares arra figyelmeztetett, az autógyártók 2024-2025-re akkuellátási gondokkal szembesülhetnek.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.