Hirdetés
. Hirdetés

Készüljünk a járvány utáni időkre!

|

A járvány előbb-utóbb véget ér, és akkor új időszámítás kezdődik: minden cégnek magasabb sebességi fokozatba kell kapcsolnia. Az előrelátó vezetők már most gondolnak erre az időre - őket szeretnénk segíteni néhány esettanulmánnyal.

Hirdetés

Soha nem látott kihívások elé állította az informatikai vezetőket ez az esztendő, hiszen számos zavaró tényezővel és bizonytalansággal kellett, és kell még most is megküzdeniük. Ugyanakkor a járvány nehézségei közepette sem feledkezhetünk meg arról, hogy gondoljunk a jövőre, és kialakítsuk a Covid utáni időkre vonatkozó stratégiáinkat. Az elmúlt hónapokban már sok helyen megkezdődött ez a munka, az IT-vezetők elkezdték kidolgozni azokat a projekteket, amelyekkel hosszabb távon strapabíróbbá és a válságokkal szemben ellenállóbbá tehetik az informatikai infrastruktúrát.

A gondos tervezés előfeltétele, hogy levonjuk az elmúlt időszak tapasztalatait, a krízis ugyanis megmutatta, hol szorul megerősítésre az IT, mit kell kijavítani vagy átalakítani benne. A következőben olyan amerikai informatikai vezetők tapasztalatait osztjuk meg, akik komolyan vették ezt a leckét, és most azon dolgoznak, hogy vállalatuk informatikai infrastruktúrájának megerősítésével felkészüljenek a járvány utáni időszakra.

Távmunka és automatizálás

A H&M Bay fuvarozási és logisztikai vállalat olyan üzleti jövőre készül fel, amelyben a dolgozókat szükség esetén pillanatok alatt át lehet állítani az otthoni munkára. Ezt olyan infrastruktúra kialakításával igyekeznek elérni, amelynek a kiépítése még 2019-ben kezdődött. Tavaly a H&M Bay elkezdte az átállást a Citrix Gateway platformra, amely összefogja a teljes távhozzáférési infrastruktúrát, és lehetővé teszi, hogy egyetlen bejelentkezéssel a dolgozók hozzáférjenek minden alkalmazáshoz, bármilyen eszközről elérjék a fontos információkat.

Tovább gyorsította ezt a folyamatot járvány, és a vállalat még több pénzt és erőforrást invesztált a citrixes átállásba annak érdekében, hogy a dolgozók otthonról ugyanolyan hatékonyan tudjanak dolgozni, mint az irodai számítógépükről. Ami a távhozzáféréseket illeti, sok cégnél nem gondolnak arra, hogy a szűk keresztmetszetet nem is feltétlenül a sávszélesség, hanem a virtuális magánhálózatok (VPN-ek) kapacitása jelenti, amit nem ilyen terhelésre terveztek - a H&M Bay itt is komoly beruházásokat végzett. Távmunkaprogramjaikat a dokumentumok otthoni kinyomtatásának és beszkennelésének lehetőségével is bővítik, ehhez pedig egyedi szállításkezelő rendszert (Transportation Management System, TMS) használnak.

Az automatizálás szintén olyan terület, amelyre a korábbiaknál nagyobb hangsúlyt kíván fektetni a vállalat a járvány utáni időkben. A csomagfeladást már korábban automatizálták, de az átrakodást a közelmúltig papíralapú listák kitöltése kísérte. Az új rendszerben a teherautók kirakodásánál minden raklapra vonalkódos címke kerül, amit webes alkalmazásból nyomtatnak ki. Ezek után a teherautók berakodása már pofonegyszerű: csak le kell olvasni a raklapokra ragasztott kódot, amely minden információt tartalmaz, és kizárja, hogy a raklap rossz teherautóra kerüljön, illetve lemaradjon egy szállítmányról. Ez a megoldás felgyorsítja az átrakodást, és jelentős mennyiségű munkaórát takarít meg a dolgozóknak, akiknek egymással is kevesebbet kell testközelben kommunikálniuk, ez pedig nem csupán hatékonyabbá teszi a folyamatot, de a koronavírus terjedést is megakadályozza.

Hiperkonvergencia és megszilárdított biztonság

Az Artesia General Hospital több informatikai projektet is beindított, hogy felkészüljön a jövő kihívásaira. Az egyik egy új, hiperkonvergens infrastruktúra, amely lehetővé teszi, hogy az IT-csapat villámgyorsan reagáljon az új igényekre, és ha szükséges, percek alatt hozzon létre új virtuális munkaasztalokat. Egy másik előremutató kezdeményezésük olyan új regisztrációs rendszer kialakítása, amely a betegek életét egyszerűbbé, a kórházi munkát pedig hatékonyabbá teszi. A jelenlegi regisztrációs eljárás úgy néz ki, hogy a betegeknek a megbeszélt időpont előtt fél órával meg kellett jelenniük, mert elegendő időt kell hagyni a papírmunka elvégzésére. Ez a procedúra a beteg és a fogadószemélyzet számára egyaránt elég keserves, és ha az adatokat nem pontosan viszik be, az később komoly problémákat okoz.

Oly módon fogják virtualizálni a regisztrációs folyamatot, hogy a beteg a vizit időpontja előtt az interneten keresztül ki tudja tölteni az összes szükséges adatot. Az online rendszerben az elektronikusan kezelt űrlapok teljes mértékben integrálódni fognak a kórház elektronikus adatnyilvántartó rendszerével, amely minden fontos információt megőriz, így a visszatérő betegeknek csupán ellenőrizniük és frissíteniük kell a rájuk vonatkozó adatokat. Ez a módszer megvalósulása esetén fölöslegessé teszi majd a vizit előtti kontaktust, és gyors, biztonságos, költségtakarékos, emellett járványügyi szempontból is megnyugtató megoldást kínál egy régi problémára.

Központi kérdés még a kórházban a kiberbiztonság. A betegek adatainak védelme létfontosságú a kezeléseknél, mert megnyugtatja a beteget és erősíti a kórház megbízhatóságába vetett bizalmat. Az Artesia ezért komoly összegeket ruházott be a biztonsági technológiába. Egy olyan, Darktrace-fejlesztésű terméket telepítettek, amely a mesterséges intelligenciát veti be a kiberbűnözés elleni harcban. A platform az emberi immunrendszert utánozza, és öntanuló technológiával már korai stádiumban észleli és elfojtja a támadásokat.

Hálózati biztonsági platformjukat a Cisco Digital Network Architecture-rel (DNA) javították fel. Az informatikai csapat nap mint nap jó néhány munkaórát tölt a hálózat konfigurálásával és ügykezelésével. A Cisco DNA segít automatizálni az ismétlődő feladatokat és a felhasználói hozzáférések ellenőrzését, megállítani a támadásokat, javítani az eseménynaplók minőségét.

Emellett azt is lehetővé teszi, hogy a rendszergazdák szegmentálják a hálózatot, elejét véve annak, hogy az engedéllyel nem rendelkező felhasználók érzékeny adatokhoz és kritikus alkalmazásokhoz férjenek hozzá. Az automatizált rendszernek köszönhetően a végfelhasználóknak nem kell a rendszergazdáktól külön engedélyt kérniük, hogy otthonról hozzáférjenek a hálózathoz, mert az IT testre szabott házirendet tud kialakítani.
Amennyiben az orvos a hálózatba tartozó számítógépről hozzá akar férni egy beteg adataihoz, meg fogja kapni az engedélyt. Ám ha hazulról, az otthoni személyi számítógépén keresztül kéri ugyanezeket az adatokat, ellenőrzik, hogy a számítógép megfelel-e a biztonsági szabványoknak. Ha nem, az orvos két lehetőség közül választhat: a biztonsági standardhoz igazítja az otthoni gépét, vagy lemond a hozzáférésről. Az eljárás automatizálásával az Artesia rengeteg telefonálással eltöltött időt megtakarít a kórházi dolgozóknak és az informatikai csapatnak.

Mindent a felhőbe!

A pénzügyi és kereskedelmi technológiákat kínáló Diebold Nixdorf 2019-ben kezdte a felhőbe áttelepíteni folyamatait. Elsőrendű célja az volt, hogy az üzleti alkalmazások modernizálásával javítsa saját hatékonyságát, valamint a fogyasztóinak és alkalmazottainak nyújtott szolgáltatások minőségét. Idén felgyorsították az átállást, hogy felkészülten várják a járvány utáni időket. A kezdeményezés segít a felhőbe telepíteni a munkaterhelést, racionalizálni az évek során felgyülemlett tömérdek öröklött alkalmazást, továbbá a csoportmunka feltételeit is javítja.

Miközben az Oracle Cloudba telepíti át üzleti alkalmazásait, a Diebold Nixdorf négy összekapcsolódó területre koncentrál: nagyvállalati erőforrás-tervezés (Enterprise Resource Planning, ERP); nagyvállalati teljesítménykezelés (Enterprise Performance Management, EPM); konfigurálás, ár, ajánlat (Configure, Price, Quote, CPQ), és humánerőforrás-menedzsment (Human Capital Management; HCM).

Az ERP-vel és EPM-mel a cég egyetlen felhőalapú platformba vonja össze megannyi pénzügyi, gazdasági, tervezési és projektkezelési alkalmazását és leegyszerűsíti a különböző jelentések elkészítését; a CPQ-val a termékkiválasztási, árazási és elemzési teendőket áramvonalasítja, a HCM felhőbe telepítésével pedig integrálja az emberi erőforrás-kezelést és az ERP/EPM-et. A munka lépésről lépésre halad, 2021-ben az EPM-alkalmazások felhőbe telepítését szeretnék tető alá hozni. Az átállástól a cég 2023-ig ötvenmillió dolláros megtakarítást vár.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.