Hirdetés
. Hirdetés

Passzátszél, avagy az idei nagymenők

|

Az alábbi összeállításban röviden bemutatjuk azt a nyolc embert, aki idén alighanem a legnagyobb hatással volt az IKT piacra. Olyan vállalatokért, s azokon keresztül olyan technológiákért felelnek, amelyek gyökerestől átalakítják az életünket, az üzleti világot és magát az informatikát is. Ahogy mondani szokás: ők fújják a passzátszelet.

Hirdetés

Tévedés volna azt gondolni, hogy a technológia, és különösen az IT forgatja a világot, még akkor is, ha néha – és 2012 ilyen év volt – tényleg felrázza a dolgokat, s azután a világ már nem képes tovább hajtani a régi jármalmát. Időközben megváltoznak ugyanis a közvetlen vágyaink.

Például nagyon szeretnénk egy okostelefont, nagyon szeretnénk egy virtuális közösség tagjaként folyamatosan kommunikálni, nagyon szeretnénk pár kattintással konkrét információhoz jutni, vagy bármit beszerezni a netről, esetleg az ott keletkező adatokból nyernénk ki olyan hasznos információkat, amelyekkel megelőzhetjük a versenytársainkat.

Akik ezeket képesek teljesíteni, sőt új vágyakat felkelteni bennünk, valódi hatalmat tartanak a kezükben, mert irányíthatják az életünket. Ezért aztán nem meglepő, hogy az alább sorra vett vállalatvezetőket és cégtulajdonosokat a világ igazi hatalmasságnak tartja. Nem véletlen, hogy a Forbes magazin legbefolyásosabb embereket felsoroló listáján állami vezetők, politikusok és világszervezetek irányítói között ott találjuk az informatika csillagait is: többek között a napi üzletből már kiszállt Bill Gates a 4., Larry Page a 20., Mark Zuckerberg a 25., Jeff Bezos a 27., Timothy Cook a 35., Steve Ballmer a 46. helyezett.

ballmer
ballmer

Név: Steven A. Ballmer
Foglalkozás: vezérigazgató, Microsoft
Kor: 56 év
Vagyon: 15,7 milliárd dollár

Steve Ballmer szerencséjét annak köszönheti, hogy a Harvardon Bill Gates iskolatársa volt. Amikor a Microsoft elkezdett nőni, s a mikrovállalkozás kereteit szétfeszítette, Gatesnek és a cég társalapítójának, Paul Allennek már túl sok terhet jelentett a vállalkozás operatív irányítása, odavették hát menedzsernek Ballmert, aki kőkemény fickó hírében állt. Erre a későbbiekben sem cáfolt rá, hiszen a Microsoft részben az ő keze alatt vált a világ legértékesebb vállalatává. Mégis idén tavasszal a Forbes magazin tekintélyes üzleti szemleírója, Adam Hartung nagyot ütött rajta azt írván, hogy „a legrosszabb CEO, aki egy nagy tőzsdén jegyzett amerikai részvénytársaságot vezet”, mert „eltérítette a Microsoftot a leggyorsabban növekvő és legvonzóbb technológiai piacoktól (mobil zene, telefonok és tabletek)”. Aztán Ballmer pár hónappal később (június 19-én) bemutatta a Microsoft Surface-t, a cég tabletjét, amellyel megpróbálja átlépni saját árnyékát. A Microsoft – elsősorban Gates üzleti filozófiája miatt – sohasem gyártott olyan hardvert, amellyel konkurenciát támasztott volna azoknak a társaságoknak, amelyek a szoftvereit használják. Ennek most vége. S lehet, hogy ezzel (a teljesen újragondolt Windows 8 operációs rendszerben, illetve a cég trendi és praktikus új eszközének piaci sikereiben hívők helyeslése mellett) Steve Ballmer nagy korszaka éppen elkezdődött, s megvívhatja keresztes háborúját az általa annyira gyűlölt nyílt forráskódú szoftverek, leginkább a Linux-alapú Android és mára a Microsoft legnagyobb versenytársává terebélyesedett Google ellen.

beniof
beniof

Név: Marc R. Benioff
Foglalkozás: elnök-vezérigazgató, SalesForce.com
Kor: 48 év
Vagyon: 2,2 milliárd dollár

Marc Benioff neve kevéssé ismerős a világ előtt, pedig ha valaki, hát ő egy igazi tech-forradalmár. Kiváló iskolákat járt ki a felemelkedése útján. Kezdetben az Apple-nél dolgozott assembler programozóként, majd munkahelyet váltott, s csak 23 éves volt, amikor az Oracle az „év újoncának” választotta. Alig három évvel később pedig a cég legfiatalabb alkalmazottja lett, aki alelnöki címet kapott. A legjobb helyen volt ahhoz, hogy kiteljesítse elképzelését a felhőszolgáltatásokról. Az Oracle nagyhatalmú vezetője, a világ hatodik leggazdagabb embere, Larry Ellison is azon a véleményen volt, hogy szükségtelen az erőforrásokat a felhasználók asztalára tenni. Benioff továbbvitte ezt a gondolatot, és megalapította cégét, amely a szoftvereket és szoftveres megoldásokat a vállalatok számára külső adatközpontjából szolgáltatja. A software as a service (SaaS) evangelizációja eltartott egy darabig, míg átment a köztudatba és üzleti hasznot hozott. Aztán amikor a SalesForce.com tevékenységét ki akarta terjeszteni, már könnyebben bevezette a platform as a service (PasS) fogalmát, hiszen így az ügyfelei szinte teljes informatikai tevékenységüket kiszervezhették hozzá a már korántsem idegen felhőbe. Szinte mellesleg George W. Bush elnök kinevezte információtechnológiai tanácsadó bizottsága elnökének, ahol 2003 és 2005 között szolgált.

bezos
bezos

Név: Jeffrey P. Bezos
Foglalkozás: elnök-vezérigazgató, Amazon.com
Kor: 48 év
Vagyon: 23,2 milliárd dollár

Jeff Bezos – bármilyen meglepő – nem ezen a néven látta meg a napvilágot, Jorgensennek hívták, de eztán felvette mostohaapja nevét. Mint annyi nagy újító, az ifjú Jeff is a családi garázsban kezdett elektronikával kísérletezni, ebből szinte már következik, hogy az egyetemen fizikát és számítógép-tudományokat tanult. Ez kevés lett volna, hogy az elektronikus kereskedelem felé forduljon, de szerencséje a Wall Streetre sodorta, ahol különféle pénzügyi cégek kereskedelmi rendszereinek fejlesztésén dolgozott. Gyorsan rájött, hogy a számítógépeken nemcsak pénzzel és tőzsdei termékekkel lehetne kereskedni, hanem bármivel. Otthagyta zsíros pénzpiaci állását, New Yorkból átköltözött Seattle-be, s 1994-ben megalapította az Amazon.com-ot. Minden szabályozási akadály és társadalmi idegenkedés ellenére kitartott elképzelése mellett, s ez kifizetődött, mert az e-kereskedelem legfontosabb szereplőjévé vált. Az áttörést a könyv- és zenepiacon érte el, ahol az éppen futó műveken kívül viszonylag nehéz az üzletekben beszerezni éppen azt a terméket (könyvet, hanganyagot), amit az ember keres. Erről a hídfőről kiindulva aztán egyre több dolog forgalmazásába kezdett a napelemtől a szerszámokon és élelmiszeren át a fényképezőgépekig, ékszerekig vagy a saját birodalmához tartozó Kindle tabletekig. Az Amazon.com a hírek szerint jövőre megjelenik a magyar piacon is.

cook
cook

Név: Timothy D. Cook
Foglalkozás: vezérigazgató, Apple
Kor: 52 év
Vagyon: mintegy 400 millió dollár

Tim Cook a szorgos kisember mintaképe, aki felküzdötte magát a csúcsra. Kétség kívül ott van, hiszen az általa irányított vállalat éri a legtöbbet a világon (2012. december 13-án 509,28 milliárd dollárt). Cook apja hajógyári munkás volt, így nem a családi hátszél miatt jutott be a számítógépiparba az IBM-hez, majd a Compaqhoz, ahonnan Steve Jobs 1998-ban elszipkázta a cég globális tevékenységének koordinálására. Jó munkát végzett, ami ugyan kezdetben gyárbezárásokat és leépítéseket jelentett, de a cég hatékonysága drámaian megjavult. A szorgos és precíz menedzser tevékenysége kellett ahhoz, hogy a látnok Steve Jobs megvalósíthassa elképzeléseit az életünket átalakító mobilinformatikáról, s a mindig trendi, de alapvetően csak egy szűk rétegpiacra dolgozó Apple rakétasebességgel emelkedjen fel a cégek rangsorában. Nem csoda, hogy Jobs halála után 2011 augusztusában Cook kapta meg a lehetőséget a vállalat irányítására. Cook – talán mert nem feledte el alabamai gyökereit – a szociális kérdések iránt érzékeny ember, csak az idén 100 millió dollárt adományozott közösségi célokra. Volt miből, mert Cook – jelentős részben részvényopciókból álló – teljes idei kompenzációs csomagja 378 millió dollár, amivel a legjobban fizetett menedzser az egész világon.

cook
cook

Név: D. Warren A. East
Foglalkozás: vezérigazgató, ARM Holdings
Kor: 51 év
Teljes fizetés: 1 701 564 font

Warren East – mielőtt 1994-ben az ARM-hez csatlakozott volna – a Texas Instruments alkalmazásában állt. Onnan hívták át az ARM-hoz, hogy építse fel a cég tanácsadói üzletágát. Ebben olyannyira sikeres volt, hogy két év múlva már operatív igazgató, rá egy évre vezérigazgató lett. East tartózkodó mérnökember, aki inkább a szakmai, semmint a médiasikereket keresi. Egy Telegraphnak adott interjúban kifejtette, hogy arra a hagyományos telefonra, amelyet teljes egészében ő tervezett, éppen akkora büszkeséggel tekint, mint most az AMR-re, amelyet szintén csak egy „terméknek” lát. Nem vágyik dicsőségre. Pedig nem vitatná el tőle senki, hiszen a cég csak tavaly 7,9 milliárd chipet értékesített, a piac 10 százalékát tartja kézben, és a működő chipek 28 százaléka a cégtől került ki. A sikereket annak köszönhetik, hogy az ARM chipjei nemcsak egy célra, hanem számos módon felhasználhatók, így licencpartnerei különösen mobiltelefonokba építik be előszeretettel. Így aztán egy olyan piac 50 százalékát fedik le, amely egy év alatt 50 százalékkal bővült. East azonban hangoztatja, hogy a tőzsdén éppen százszor értékesebb Intelhez képest egyelőre csak törpék, és az út elején állnak. A cambridge-i vállalat azonban 2010-ben valódi áttörést hajtott vége, amikor a Microsoft bejelentette, hogy támogatni fogja az ARM-chipeket, és a Hewlett-Packard is így tett, jelezve, hogy alacsony fogyasztású szervereit ARM chipekre alapozza. A jövő lehet, hogy tényleg az övék.

kwon
kwon

Név: Oh-Hyun Kwon
Foglalkozás: vezérigazgató és alelnök, Samsung Electronics
Kor: 60 év
Fizetés: nincs adat

Oh-Hyun Kwon hivatalosan idén június 8-án lett a Samsung Electronics vezérigazgatója, és továbbra is közvetlen irányítása alatt áll a cég eszközmegoldások-divíziója, amely a memóriák, rendszerlogikai eszközök és LED-ek gyártásával foglalkozik. Végigjárta a vállalati szamárlétrát, s nem egyszerűen menedzserként, hanem mikroelektronikai szakértőként is megállta a helyét (azaz volt értelme, hogy a Stanfordon Ph.D.-zett villamosmérnöki tudományokból). Ő vezette többek között azt a fejlesztést, amelynek eredményeként a cég 1992-ben az iparágban elsőként jelenhetett meg a piacon 64 Mbites DRAM-mal. Habár egy olyan cégnek a vezetője, amely a dél-koreai GDP 20 százalékét adja, számos súlyos problémával kell szembenéznie. Először távol kell tartania a társaságot attól a családi viszálytól, amely a cég részvényeinek birtoklása és a cég irányítása körül robbant ki még februárban, a 70 éves Lee-Kun Hee igazgatósági elnök (aki apjuk halfeldolgozó vállalkozásból 237 milliárd dolláros forgalmú elektronikai óriást épített) és testvérei között. Ráadásul Kwon más perekkel is kénytelen foglalkozni. Bizonyos, hogy 2012 leghírhedtebb (szellemi jogok bitorlásáról szóló vádakkal és viszontvádakkal elbokrosodó) jogvitája a Samsung és a felperes Apple között zajlik, egyelőre az utóbbi nagyobb sikereivel. Ez azonban nem akadályozta meg a Samsungot, hogy az új vezér irányításával a világ legnagyobb telefongyártójává váljon.

page
page

Név: Lawrence Page
Foglalkozás: vezérigazgató, Google
Kor: 39 év
Vagyon: 20,3 milliárd dollár

Larry Page beleszületett a komputervilágba, hiszen apja és anyja egyaránt a Michigani Állami Egyetem számítástechnikai professzora volt. Csoda-e, ha a gyerek ebben az intézményben szerzi meg számítógépmérnöki diplomáját. Igaz, következő komputertudományokból szerzett diplomáját már a Stanfordon kapja. Itt készül Ph.D disszertációjára, amikor témát keresve egy tanára tanácsára az internetes keresés kutatását választja. Aztán itt ismerkedik meg egy másik Ph.D.-hallgatóval, bizonyos Sergey Brinnel (matematikaprofesszor apa, űrkutató anya), akivel később megalapítják a Google-t. Page kifejleszti a PageRankot, a Google keresőmotorjának alapját, Brin adatbányászati adalékokkal szolgál. Az eredmény ismert. Arra is hamar rájönnek, hogy az elsősorban online hirdetésekből élő vállalkozás hosszú távon talán nem lesz üzletileg stabil, így olyan területet keresnek, ahol biztonságosabban megvethetik a lábukat. Tanulnak a Microsoft példájából, hogy egy tömegesen használt operációs rendszer nagyon hasznos lehet, de másik üzleti modellt választanak. A nyílt forráskódú Android rendszer segítségével még több analizálható és kereskedelmileg értékesíthető vagy hasznosítható információhoz jutnak. Egy olyan világban, amikor az információ gyűjtése, tárolása és feldolgozása lesz a legnagyobb üzlet, jobb pozícióban nem is lehetnének. (Az IDC becslése szerint csak 2015-ben 2,5-3 zettabyte mennyiségű adatot állítunk elő, ami több lesz, mint korábban létrejött adatmennyiség összesen.) Page érdeklődése nem ragadt le a számítógépeknél. Például az egyik legnagyobb befektetője az elektromos sportkocsikat gyártó Tesla Motorsnak, amelynek alapítója az az Elon Musk, aki mellesleg a PayPal online fizetési rendszer alapítója is, és most éppen mint a SaceX tulajdonosa, a nemzetközi űrállomásra (ISS) fuvaroz rakományokat magánűrhajóján az űrsiklók nyugdíjazása után.

zuckerberg
zuckerberg

Név: Mark E. Zuckerberg
Foglalkozás: elnök-vezérigazgató, Facebook
Kor: 28 év
Vagyon: 9,4 milliárd dollár


A pszichiáter anya és a fogorvos apa elég jól keresett hozzá, ő maga pedig elég okos volt, hogy a Harvardra járhasson pszichológiát és számítógép-tudományokat tanulni. De Mark Zuckerberg nem töltötte ki az egyetemi éveket, mert közben – 23 éves korára – milliárdos lett. A Facebook története – például a róla készült hollywoodi filmből is – ismert. Egy egyetemi információmegosztó programból sok szerencse, tapasztalt tanácsadók közreműködése és kemény munka árán létrejött a közösségi médiumok legnagyobbika. Ezzel Zuckerberg óriási hatalomra tett szert, mert egy globális információs lavór közepén ül, ahol mindent lát, amit nem tiltanak meg neki kifejezetten. A cég még akkor is hatalmas értéket képvisel, ha az üzleti modellje mind a mai napig nem kristályosodott ki (azért tavaly a nettó jövedelme így is 1 milliárd dollár volt). Jól mutatja ezt a társaság idén májusi tőzsdére lépése körüli zűrzavar is. A társaságot egyes elemzőcégek 100 milliárd dollár értékűre becsülték, s a józanabb hangok hiába figyelmeztettek rá, hogy ez túlzás. Sokan jegyeztek részvényeket abban a reményben, hogy hamar emelkedni fog az árfolyamuk. Amikor aztán az elsődleges kibocsátást követően ez nem következett be, sőt az árfolyam esni kezdett, némelyek csalást orrontottak és bíróságra mentek. (A papír első napi kereskedése a Nasdaq kereskedelmi rendszerének hibája miatt technikailag egyébként is katasztrofálisra sikeredett.) A társaság azonban már túl van a nehezén, a Facebook az emberek százmillióinak életébe beépült, szinte megrendíthetetlen intézmény lett. Feltétlenül meg kell említeni, hogy Zuckerberg a gyorsan szerzett vagyontól nem kábult el, sőt kifejezetten érzékeny maradt a társadalmi problémák iránt, amit mutat, hogy csatlakozott a Bill Gates és Warren Buffett nevével fémjelzett Giving Pledge társasághoz, amelynek tehetős tagjai ígéretet tesznek, hogy vagyonuk legalább felét egyszer közcélokra fogják adományozni.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.