Hirdetés
. Hirdetés

Egyre több nő dolgozik az SAP-nál

|

Ha több nő választaná az informatikai pályát, az segítene mérsékelni a jelentős szakemberhiányt is.

Hirdetés

Jól tudjuk, a nők bevonása az IKT szektorba rendkívül fontos a szakemberhiány mérséklésére, az informatikai csapatok diverzitásának emelésére. Különösen így van ez hazánkban, ahol e téren jelentős a lemaradás. Bíztató, hogy vannak már cégek, ahol eredményesen kezelik ezt a problémát.

A digitális kor hajnalán, a személyi számítógépek megjelenése előtt az informatika szinte kimondottan női szakmának számított. Aztán ez a tendencia olyannyira megtört, hogy 2019-re az IKT szektorban munkát vállaló hölgyek aránya, például hazánkban csupán az itt tevékenykedők 10,6 százalékát érte el. Bár az EU-ban sem igazán magas arányú a nők részvétele az informatikában (16,5 százalék), de Magyarországnak 2019-re csupán a 27 tagország közül egyet, a Cseh Köztársaságot sikerült megelőznie.

Hirdetés

Pedig csak 2020 végére - az Eurostat és az KSH jelzései szerint - Magyarországon mintegy 22 ezer, az EU-ban pedig mintegy 900 ezer betöltetlen informatikai állást hirdettek meg. Ráadásul a szektorban igencsak vonzóak az elérhető jövedelmek.

Bíztató és a fenti arányok javulását vetíti elő, hogy az Oktatási Hivatal adatai szerint az informatikai oklevelet szerzett nők aránya mára már elérte a 20, az intenzív, rövid ciklusú informatikai képzésekre szakosodott ún. "bootcamp" programozó iskolákban, képzőhelyeken pedig már a 25 százalékot.

Az IVSZ szerint itthon még mindig férfias szakmának tekintik az informatikát. Több szempontból is kedvezőtlen, hogy itthon a női informatikusok aránya kisebb az uniós átlagnál. Egyrészt a férfiak túlsúlya miatt kevésbé diverzek a hazai informatikai csapatok, másrészt, ha több nő választaná az informatikai pályát, az segítene mérsékelni a jelentős szakemberhiányt is.

Mi is érzékeljük, hogy az informatikai iparágon belül a női munkavállalók aránya elmarad a lehetséges, illetve kívánatos mértéktől. Ezt a világjelenséget ugyan egy csapásra nem tudjuk megváltoztatni, több különböző eszközzel azonban régóta támogatjuk a változást. - mutatott rá Dobos-Horváth Krisztina, az SAP Hungary HR igazgatója.

Az SAP-nál az egyik ilyen eszköz a hölgyek speciális igényeinek kiszolgálása, a másik a különböző, kimondottan a nők számára indított edukációs programok, valamint a cégnél elérhető karrierutak és fejlődési lehetőségek népszerűsítése.

Aki az SAP-nál gyermeket vállal, számos kedvezményt vehet igénybe. Például a gyermek megszületése után fél évig jár az ingyenes magán-egészségügyi szolgáltatás. A cafetéria keretében kérhető biztosítás egyrészt kiterjed a szülési szabadságra is, másrészt fedezetet nyújt a keresőképtelenségre is. Ebből 20 nap a terhesség ideje alatt is felhasználható. A vezetők jóváhagyásával a munkaeszközöket (mobiltelefon, laptop, esetleg céges autó) továbbra is használhatják a gyesre menő kismamák, ha szülési szabadság után is a cégnél kívánnak maradni. De támogatják az anyukák visszatérését is a munkába, például részmunkaidővel. A vállalatnál bevezetett Flex Work program ugyanis minden dolgozó számára támogatja a rugalmas munkavégzést, akár a munkaidő, akár a munkavégzés helye tekintetében. Ráadásul a kisgyerekesek élhetnek az SAP olyan speciális szolgáltatásával is, mint az óvodai, bölcsődei költségtérítés.

Az SAP sok olyan programban vesz részt, amelynek célja, hogy több nőt vonzzon a szakma. Folyamatosan szerveznek mentorálást, nyílt napokat. A "Techcsajok" elnevezésű programjukat a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamarával közösen indították, de szorosan együttműködnek a 8-18 éves lányok számára technológiai kurzusokat tartó Skoollal is. Mindezek eredményeként a gyakornoki pozíciókban az SAP-nál ma már 30 százalék felett van a nők aránya.

A belső fejlesztések, képzések, karrierépítési programok is eredményesek. Az SAP-nál jelenleg - az évek óta tartó, stabilan fél, egy százalékos növekedésnek köszönhetően - 26 százalék a nők aránya. Ráadásul a női vezetők száma még ennél is dinamikusabban emelkedik - összegezte az eredményeket Dobos-Horváth Krisztina.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.