Hirdetés
. Hirdetés

Az újrakezdők számára is könnyű a visszatérés a munkába

|

Gyermekvállalás, betegségből való felépülés vagy akár tanulással töltött évek után nem könnyű visszatérni a munka világába. Az újrakezdőknek segít a Morgan Stanley Return to Work - Vissza a munkába! nevű programja.

Hirdetés

A Morgan Stanley nyolc éve New Yorkban azzal a céllal indította útjára a Return to Work - Vissza a munkába! programot, hogy segítse a pályafutásukat legalább két évre megszakító szakemberek visszatérését a munkaerőpiacra. A programot időközben a vállalat számos irodájára kiterjesztették világszerte, a magyar fővárosban idén már az ötödik alkalommal hirdették meg. A kezdeményezés sikerét mutatja, hogy a korábbi résztvevők közül többen ma is a Morgan Stanley budapesti irodájában dolgoznak, az informatika, a pénzügyi és matematikai modellezés, vagy a kockázatmenedzsment területén támogatva a bank globális működését.

Hirdetés

A 2021 márciusa és júniusa között tartó, 16 hetes program során a résztvevők olyan tréningeken vesznek részt, amelyek során felfrissíthetik szakmai- és angol tudásukat, fejleszthetik különféle készségeiket. A foglalkozások egy része a munka és a magánélet egyensúlyát, az időmenedzsmentet, a virtuális, telefonos és e-mailes kommunikáció, vagy éppen a prezentációs készségek fejlesztését helyezik a középpontba. A résztvevők beilleszkedését mentorok segítik, és széleskörű kapcsolatépítési lehetőségek nyílnak meg számukra: tanácsokat kaphatnak korábbi visszatérőktől, és találkozhatnak felsőbb szintű vezetőkkel, hogy képet kaphassanak a vállalat különböző részlegein zajló érdekes és nagy kihívást jelentő munkáról.

Visszatérés a távmunkába

"Miután az előző években több százan jelentkeztek, és több tucat résztvevőt vettünk fel budapesti irodánkba, nem volt kétséges, hogy a munkahelyeket az egész világon sújtó kihívások dacára ötödször is meghirdetjük a programot - mondta el Fremda Balázs, a Morgan Stanley magyarországi HR vezetője. - A programból a vállalat is rengeteget profitál, mivel sokszínű tehetségekre bukkanunk, akik az élet legkülönbözőbb területeiről hoznak magukkal tapasztalatokat, és gyakran a munkából kihagyott évek alatt is értékes készségeket sajátítottak el."

A szakember hozzátette: "Idén tavasszal a járványügyi korlátozások különleges kihívás elé állítottak bennünket, hiszen az első néhány hét után távmunkára és digitális oktatásra kellett áthangolnunk a programot. Mivel sok résztvevő gyermekvállalás után tért vissza a munkába, az iskolák és óvodák bezárása is próbatétel elé állította őket. Büszkék vagyunk rá, hogy munkatársaink empatikus és segítőkész hozzáállásukkal bizonyították, hogy ilyen nehéz körülmények között is lehetséges zökkenőmentesen visszavezetni új kollégáikat a munka világába. Az online zajló munkafolyamatok mellett az is kulcsfontosságúnak bizonyult, hogy a csapattagok naponta közös virtuális kávé- vagy ebédszüneteket tartottak a csapatszellem építése érdekében."

Noha a Return to Work korábbi résztvevői körében a gyermekvállalás és -nevelés a karrierszünetek gyakori oka, korántsem az egyetlen. Sáfár Anikó például azután döntött úgy, hogy két év "alkotói szabadság" után új irányba fordítja karrierjét, hogy korábbi állásában 16 évet töltött el.

"A két év kihagyás alatt számos új tudást szedtem fel az olasz nyelvtől a Front End webfejlesztésig. A munkától való távollét ezzel együtt is kedvezőtlen hatással lehet az önbizalomra. Szerencsére rátaláltam a Return to Work programra, amelyben rengeteg segítséget kaptam. A jövőbeli visszatérőknek azt javaslom, hogy értékként tekintsenek a munkától távol töltött évekre. Mindannyian sokat tanultak a kihagyás alatt, legyen szó új készségekről, a magukról vagy a világról szerzett új tudásról, és készen állnak rá, hogy friss fejjel térjenek vissza" - mondta el Anikó, aki jelenleg a kockázatmenedzsment részlegen dolgozik hitelkockázati projektmenedzserként. "Kezdetben a legkisebb dolgok is nagy kihívást tartogattak, az első napokban egy konferenciahívás vagy virtuális meeting elindítása sem volt egyszerű, de mindig azonnal segítséget kaptam, amikor szükségem volt rá. Még azok a kollégák is segítőkésznek bizonyultak, akikkel korábban nem is találkoztam, vagy másik csapatban dolgoztak."

Bene Bernadett kanyargós életút után jelentkezett a programra. Miután Magyarországon elvégezte a középiskolát, szállodai munkatársként dolgozott az Egyesült Államokban, majd két kisgyermek nevelése mellett szerzett informatikai BSc diplomát. Gyermekeinek nevelése a programhoz való csatlakozása után is tartogatott kihívásokat. "Amikor a járvány miatt bezárták az iskolákat, a gyermekek otthoni tanítása mindennap több órát emésztett fel, de a Morgan Stanley-nél olyan támogató vállalati kultúra uralkodik, amely figyelembe vette mindezt és a vezetőm úgy módosította a beosztásomat, hogy alkalmazkodjon az iskolai órarendhez - mondta el Bernadett. - "Végül az informatikai részlegen kaptam munkát junior fejlesztőként egy back end programozó csapatban. Ez nem a legkönnyebb pozíció egy kezdő számára, de a kollégáim mindenben támogattak. Több száz kérdésemet válaszolták már meg, és minden nap tanulok tőlük valamit. Fejlesztőként lehetőséget kaptam arra, hogy mélyebben megismerjem a technológiákat, elsajátítsak egy új fajta gondolkodásmódot, és más perspektívából lássam a dolgokat."

Kik jelentkezhetnek?

A Return to Work program olyan angolul beszélő szakemberek jelentkezését várja, akik legalább két éve megszakították pályafutásukat, de szeretnének visszatérni a munka világába - akár heti 30 órás részmunkaidőben is. Mivel a Morgan Stanley budapesti irodájában főként informatikai, matematikai modellező, kockázatelemző és pénzügyi területekre keresnek munkatársakat, hasznos az informatikai, matematikai vagy gazdasági tapasztalat, ugyanakkor a Morgan Stanley minden területről vár kollégákat. A jelentkezési határidő 2020. november 27.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.