Hirdetés
. Hirdetés

Újból aktívan toboroznak a magyarországi cégek

|

A hazai munkáltatók 31 százaléka tervezi bővíteni jelenlegi munkaerő-keretét az idei harmadik negyedévben, csökkentést 18 százalékuk jelez egy friss munkaerőpiaci előrejelzés szerint.

Hirdetés

A ManpowerGroup a világ 41 országában, csaknem 39 ezer munkáltató körében folytatta le negyedéves felmérését, amelynek keretében Magyarországon a munkáltatók 511 fős reprezentatív mintájában szereplőket kérdezték meg harmadik negyedéves munkaerő-felvételi szándékaikról.

Az eredmények szerint a 12 százalékos hazai létszámbővítési mutató országos átlag, amelytől az egyes szektorokat vizsgálva jelentős eltérések tapasztalhatók. A legnagyobb felfutást az IT, a logisztika és autóipar, valamint az energia- és közműszektorokban várják. A legkisebb mértékű bővülésben a kommunikációs szolgáltatások, az egészségügy és élettudományok, illetve az alapanyag- és feldolgozóipar területén működő vállalatok, szervezetek bíznak.

A régiók között is jelentős eltérések vannak. A legszélesebb körben Közép-Magyarországon, az Észak-Alföldön és Budapesten várnak létszámbővülést, ugyanakkor Nyugat- és Közép-Dunántúlon jóval több elbocsátásra, mint munkaerő-felvételre számítanak. A Dél-Alföldön a várakozások az országos átlag közelében alakulnak, miközben Észak-Magyarországon és Dél-Dunántúlon sem számottevő növekedés, sem csökkenés nem lesz a várakozások szerint.

Hirdetés

A korábbi negyedévekben a nagyobb cégek jóval optimistábbak voltak, a következő negyedéves időszakra vonatkozóan azonban nincs jelentős eltérés cégméret szerint, valamennyi kategória értékei a 12 százalékos átlag körül alakulnak.

Fehér Tamás, a ManpowerGroup Magyarország és Horvátország ügyvezető igazgatója a közleményben hangsúlyozta:

A várakozások szerint jócskán maga mögött hagyja az év első felében tapasztalható időszakos mélypontot a hazai munkaerőpiac. Az autóiparban ismét jelentős munkaerő-szükséglet mutatkozik az iparágban bejelentett beruházási hullám hatására, a feldolgozóipar viszont továbbra is stagnálásközeli állapotban maradhat.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.